Eddig elég problematikus viszony fűzött a kelt tésztákhoz, ugyanis meglehetősen türelmetlen ember vagyok, utálok várakozni, így nem csoda, hogy nem sok sikerélményem volt ebben a műfajban (a kelesztés mellett egyébként a sómennyiség a másik csapda szerintem). A Stahl-féle pizzatészta sütéséig terjedt a vállalkozó kedvem, másra gondolni sem mertem, míg meg nem láttam néhány bloggertárs könnyű sikerrel kecsegtető receptjét. Kezdtem ugye a grissinikkel és focacciákkal, és azok sikerén felbátorodva belevágtam a DNK-ba, azaz a dagasztás nélküli kenyér elkészítésének műveletébe is. Mivel Dolce vita kenyerét személyesen is volt alkalmam megkóstolni, és nagyon érzékletesen ecsetelte, mennyire egyszerű a projekt, az ő receptje volt a vezérfonál. Minthogy BL 80-as liszthez még nem volt szerencsém, viszont a komáromi süteménylisztet mostanában rendszeresen használom, most is azt vetettem be, és nem okozott csalódást. A kenyér szerintem nagyon jó lett, szép ropogós a héja, belül puha és foszlós. Kacsazsírral megkenve, Gabojsza pirospaprikájával megszórva lilahagymatuninggal ettük meglehetős elégedettséggel.

Hozzávalók 2,5 dl csészével mérve:
3 csésze süteményliszt (eredetileg BL 80-as liszt ajánlott)
1,5 csésze víz
kicsit kevesebb, mint fél tk. szárított élesztő
kicsit több, mint 1,5 tk. só
A lisztet egy nagyobb tálba szitáltam és hozzákevertem a sót és az élesztőt. Utána beleöntöttem a vizet és egy keverőlapáttal jól elkevertem az elegyet (jó ragacsos, folyós tésztát kaptam.
Letakartam egy konyharuhával és egy éjszakán keresztül kelesztettem. Másnap reggel a tálban kicsit átkevertem a tésztát, majd beliszteztem a tetejét és letakarva 30 percig nyugiban hagytam. Közben előmelegítettem a sütőt 250 fokra és egy 1,9 literes kerek jénai tálat is beraktam melegedni. Fél óra elteltével a tésztát a kilisztezett jénaiba öntöttem és hagyományos üzemmódban fedő alatt 35 percig sütöttem, majd fedő nélkül még 20 perc következett. Kicsit nehezen, de kijött a formából épségben a cipó, szépen kongott is, mikor megütögettem. Mikor kihűlt, akkor vágtuk fel, és elégedetten nézegettük az eredményt.
Megjegyzés 1.: eredetileg kiszedtem a tésztát egy deszkára, hogy áthajtogassam, de annyira ragacsos volt, hogy inkább visszaköltöztettem a tálba és ott dolgoztam vele tovább. DV nem írta, így nálam is elmaradt, de ahogy utánaolvastam eredetileg a négy csücskét kellett volna egymásra hajtani és a hajtott résszel lefelé beletenni a jénaiba. Ez elmaradt, de így is rendben volt teljesen szerintem.
Megjegyzés 2.: A hétvégén készült egy újabb adag, ezúttal komáromi lisztmixszel és Tupper kelesztőtálban kelesztve, és Ana leírása szerint hajtogattam a tálban egy lapáttal. Még szebb és lyukacsosabb lett az eredmény. Masszív repertoárdarab lesz, az tuti.
Megosztás

Köszi a tippet, Gabojsza! Akkor érdemes elzarándokolnom, mert így sokkal olcsóbb lenne, mint süteményliszttel.
De hát a nevében is benne van, hogy egyáltalán nem kell gyúrni-dagasztani :) A kenyérliszt nem lényeges. Én fehérből csak finomat tartok, abból sütöm (újabban teljesen noname fajtákból, mert amit nyárig használtam, gyk. nem kapható), általában 1/3 tk liszttel. Örülök, hogy elért hozzátok is :)
Rosszul fogalmaztam, tudom, hogy nem kell gyúrni, hanem hajtogatni, de nem volt világos, hogy hogyan, meg nagyon amőbaszerű volt a tészta. A másodiknál már simán keverőkanállal áthajtogattam és kész.
Úgy érted, 1/3 tk. élesztővel? :)
Tudom,hogy nekem lassan esett le, de eddig rögtön ugrottam a kenyereket, mondván, hogy nem nekem való. De az év végére csak leesett nekem is a tantusz, na. :)
izé... szerintem a kelt tészták a világ igen egyszerű képződményei.(sokkal inkább mint a távolkeleti receptek:-)) nem várni kell rájuk, hanem egyszerűen otthagyni... vagy a két óra normál otthagyás helyett betenni aludni 8 órát a hűtőbe... és ugyanez egyóra-négyóra változatban.és már mehetnek is a sütőbe
Piszke, de akkor még ott van a gyúrás ködös misztikuma! De ígérem a jövőben bátor pék leszek és végleg legyőzőm a félelmeimet.
tk = teljes kiőrlésű, a kenyérsütők konyhanyelvén :) Én nem használok porélesztőt, a friss is eláll egy hónapig, ill. fagyasztható. A dag. nélkülinél 1/3 rész fehér liszt teljes kiőrlésű (tönköly/búza)liszttel minden változtatás nélkül helyettesíthető, a nickemre kattintva ott a recept, ami alapján Ana is dolgozott.
A kenyér meg tényleg csak szimpla kelt tészta, bár én a hagyományos kenyértésztákból újabban szinte kizárólag zsemlét sütök, mert jobban be lehet osztani. A zsemlét meg tényleg nem lehet elrontani még a sütésnél sem (a kenyérnél szerintem a sütésben rejlik a legnagyobb hibalehetőség az egyben sült, masszív tésztatömeg miatt). De ha pl. kalácsot tudsz, kenyeret is tudsz!
Hát igen, a dagasztás el van misztifikálva. Ez a robotgép dagasztókarjával öt perc az első körben, a második körben kézzel,szintén öt perc, leírogattam én hogy csinálom az aranygaluskánál.Ennyi tökéletesen elég. És a fotók nem hazudnak.
Mi lehetett a hiba szerintetek? Odaragadt a tészta a jénai aljához, de mint a beton. Az oldalát csak-csak le lehetett robbantani, de a kenyér alja leszakadt, amikor próbálkoztam. Pedig meleg volt a jénai amikor beleraktam a tésztát (én erre tippelek, itt a gond), és be is liszteztem az alját. Hát, hm...
Mondjuk legalább a mosogatással nem lesz gondom, mert sütés közben "ügyesen" megrepesztettem a tálat. :-s
A tészta ruganyos, lukacsos, a héja ropog, szóval amúgy semmi baja nincs, csak leragadt. Ötlet, hogy hol ronthattam el? Szívesen csinálnék jobbat :-)))))
Frontier, velem eddig egyszer fordult elő ilyen, akkor kicsit lágyabra-vizesebbre csináltam a tésztát, és míg a külseje betonkeményre sült,és odaragadt, belül még határeset volt. A 35 perc fedővel - 20 perc anélkül felosztást betartottad?
Na igen, nekem még fölvett egy plusz löttyintésnyi vizet, másfél bögrével pont nem állt össze semennyire sem nokedlitészta-szerűvé.
35-35 perc lett belőle, mert tűpróbával a 20.percnél még az alsó fele csirizes volt kicsit. Vagy kipárologta volna azt a vizet a hűléskor?
Akkor nálad is ez lehetett a baj! Ne növeld a víz mannyiségét, csak ha teljes kiőrlésű lisztet is teszel bele. Ne aggódj a kinézetén, nem túl bizalomgerjesztő, mikor bekevered, de aztán reggelre kialakul. Sok sikert az ismétléshez! :)
Siker!!! :-)
Köszi a segítséget! Csak kevés lesz, amilyen tempóban fogyasztja a család ;-))
Dupla adagnál mindent dupláznom kell? Ha magokat/egyebeket akarok belerakni, azt már az elején lehet az összekeverésnél?
:-) Örülök, hogy sikerült! A duplázásnál minden dupla! Dupla akkora tálba akarod tenni? Mert akkor a sütési idő biztos módosul.
A magokat én csak reggel kevertem bele, így nem oszlott el egyenletesen, sávos lett. Gondolom nem gond az sem, ha az elején megy bele.
Nem, az az igazság, hogy hiába kelesztettem, nekem ez az adag a 2 literes jénainak kb a feléig (se) ért. De sem nyúlós, sem élesztőízű nem maradt, meg szépek voltak benne a buborékok is, csak épp úgy érzem, hogy ebben a tálban simán meg tudok sütni egy dupla adagot is - mondjuk hosszabb, 12-13 órás kelesztéssel.
Ez lesz holnap reggel, aztán este sütök, munka után :-)
Majd elmesélem, lehet hogy bedagadja az egész sütőt ;-)
Na, meg is vagyunk :-)
11+2 órás kelesztéssel éppencsakhogy nem lett tele a jénai a végére. Tűkön ülve várjuk, hogy hűljön... :-)))
Nekem mondjuk mindig a zsemleszín-fokozatot éri csak el, eddig még egyik sem lett sötétebb, de odaseneki, pont így szeretjük (micsoda mázli) ;-).
Most hogy a dupla adagot is kipróbáltam, jöhetnek a magok bele, ahogy Te is írtad.
Köszönöm a tanácsokat!!
Kicsivu nagyon szép lett a kenyered , a szine is gyönyörű.
Nekem a szinnel van gondom, hogy mindíg halovány , sápadt marad.
Bekented a tetejét valamivel?
Tea, nem kentem be semmivel! Villanysütőben sütöm hagyományos fokozaton. Anyukám egy régi gázsütőben sütötte, neki is elég halvány lett. Lehet, hogy ezen múlik?
Ma elkészítettem életem első DNK kenyerét az itt talált leírás szerint. Isteni lett! Köszönöm a receptet!
ps: nagyon jó a blog!
MZ/X, szívesen!:) Jó, hogy még mindig csatlakoznak a "mozgalomhoz"!:) További sok sikert!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
BL 80-as lisztet a Tesco-ban biztosan kapsz, kenyérliszt néven, kb 208.- Ft/2 kg áron.
Ugye, milyen egyszerű és finom a DNkenyér?