Sajtos-tejfölös rakott csirke

Mióta Panni szétfeszítette mesterséges kereteit, azaz a nagyszoba ajtajában emelt akadály ellenére rendszeresen kimászik a folyosóra és felfedezőútra indul, és ezt egyre gyakrabban két lábon teszi, nem sok időm és lehetőségem van a konyhai munkára (korábban viszonylag békésen elnézegetett az etetőszékében, míg én főztem). Így most állandóan egyszerű és babakompatibilis (4 fogas :)) receptek után kutatok, így bukkantam a neten erre a szimpatikus csirkereceptre is. Vacsorára ettük, egyszerűen szilvabefőttel, de így is nagyon laktató volt. A fotónál annyit csaltunk, hogy másnap szeleteltem a hideg húsból a képen látható darabot, mert a meleg, nyúlós sajt nem lett volna étvágygerjesztő. Szóval a tányér ezért ilyen rendezett. :)

Sajtos-tejfölös rakott csirke

Hozzávalók 4 személyre:

1 nagyobb csirkemellfilé
kb. 3-4 dl tej
2-3 gerezd fokhagyma lereszelve

kevés liszt
fehér bors
kb. 2 ek. olaj

Az öntethez:
1 ek. liszt
1 doboz főzőtejszín
1 tojássárgája
4 dl tejföl (nálam 20 dkg mascarpone, 2 dl natúr joghurt keveréke)
20-25 dkg reszelt sajt

bors
őrölt szerecsendió

A csirkemellet először középen félbevágtam, majd vízszintesen is elfeleztem az így kapott két darabot. Egy nagyobb fedeles, műanyag dobozba tettem őket, majd felöntöttem annyi tejjel, hogy teljesen ellepje. A tejhez kevertem a lereszelt fokhagymát is és megsóztam kicsit. Lefedve hűtőbe tettem a dobozt és 1 napig pácoltam benne a husikat.
Másnap lecsepegtettem őket, lisztbe forgattam és kevés olajon teflon serpenyőben hirtelen kisütöttem a pipiket. Nem sültek át teljesen (majd a sütőben), de kívülről szép színt kaptak.
Az  öntethez az 1 ek. lisztet csomómentesen elkevertem a tejszínnel és a tojássárgájával, majd hozzáadtam a tejfölt, a reszelt sajtot és a fűszereket is.
Egy nagy jénai tál aljára egy rétegben leraktam a húsokat, megkentem őket egy kevés öntettel, majd újabb réteg hús következett és végül nyakonöntöttem az egészet a maradék szósszal. Fedő nélkül 220 fokon sütöttem légkeveréssel kb. 30 percig.

Forrás: http://fuszerek.uw.hu/szerecsendio.htm

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Szárnyas

Címkék

csirke , fehér bors , fokhagyma , őrölt szerecsendió , sajt , tej , tejföl , tejszín

Komment

Eddig 6 komment érkezett

  1. Ízbolygó:
    2007. 12. 14. 10:07

    Ismerős a probléma:-)Nálunk az vált be, hogy bevontam a munkálatokba ill. lett egy fiókja, ahonnan kedvére pakolhat, meg főzhet. (Tegnap letettem a hajamat, mert elővette a játékrépát, meg a vágodeszkámat, mondván, azon szeletelünk:-))
    Van egy <a href="" rel="nofollow">izbolygo.extra.hu/?p=104">"csirketorta"</a> nevű kaja, az is jól variálható, könnyen elkészíthető (nagyjából 4 fogás:-)) és alapvetően hasonló, mint a posztodban említett, csak lehet, hogy könnyebb, mert tejföllel készül és nincs benne liszt.

  2. PartizánOrsi:
    2007. 12. 14. 10:10

    Nem a recepthez kapcsolódik, de már többször írtad, hogy kiszúróformákat keresel. A lenti oldalon rengeteg van, szívfájdításra is alkalmasak :-) de meg is lehet öket rendelni, igaz, Németországból.
    www.tortissimo.de

  3. Beatbull:
    2007. 12. 14. 10:14

    Életemben nem hallottam még "főzőtejszínről". Ugye ez nem olyan szülemény, mint a főzőrum? ;)

  4. Mamma:
    2007. 12. 14. 17:34

    @Beatbull, létezik főzőtejszín, bár megoszlanak a vélemények a használatáról. Sőt, az olasz konyhában is használják, náluk ez 20%-os. (Lehet, hogy nálunk is). Alacsonyabb a zsírtartalma, de hasonlóan viselkedik forralásnál, mert úgyanúgy állítják elő, gondolom ennyi az *előnye*.
    Megnéztem a német Wikin, ott a hatfajta tejszín 10 és 45% között mozog, de főzőtejszín nincs köztük, talán ezért nem ismered:-)

  5. t3v:
    2007. 12. 16. 14:02

    Már majdnem leírtam, hogy szerintem a főzőtejszín 10% zsírtartalmú tej, bizonyos márkák esetében keményítővel bolondítva, és meglátásom szerint a fogyókuramarketing-terméke, amikor megtaláltam ezt:
    href.hu/x/46p0

    Én normál habtejszínt szoktam tejjel hígítani ugyanilyen célokra.

  6. kicsivu:
    2007. 12. 17. 10:13

    Én is azt hittem, hogy a zsírtartalomban van a különbség. De ennek a magyarázatnak így van értelme! Köszönjük t3v a leleplezést! :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010