Mikor először megláttam Mammánál a borban főtt chorizo receptjét, azt gondoltam, hmmm, érdekes, de tuti nem próbálnám ki. Túl nehéznek, rusztikusnak tűnt, olyan igazi pasikajának. El is telt jó sok idő, mire egyik nap arra lettem figyelmes, hogy a boros chorizót vizualizálom. Állandóan a fejemben volt, kínálta magát, én meg nem tudtam a képétől szabadulni. Ez így ment vagy 2 napig, aztán megadtam magam a sugallatnak: elbandukoltam a közértbe, nem chorizóért, csak sima, magyar paprikás kolbászért. (Mamma előtte megnyugtatott, abból is ugyanolyan finom). Ez volt életünk első tapasvacsorája, de gyanítom nem az utolsó. Köszönet a receptért Mammának és az isteni sugallatnak!

Hozzávalók:
1 ek. olívaolaj
2 fej vöröshagyma apróra vágva
25 dkg paprikás kolbász
1 fej fokhagyma
2,5 dl testes vörösbor
Az olajat egy serpenyőben felhevítettem, és üvegesre pároltam rajta a vöröshagymát. Kb. 5 perc múlva hozzáadtam az előzőleg lehéjazott és vékony karikára vágott kolbászt. Kiolvasztottam a zsírját, majd az egész fokhagymafejnek levágtam vékonyan a talpát és a vágott végével lefelé beleállítottam a serpenyőbe. Pár percet pirítottam, majd felöntöttem a borral és lassú tűzön addig pároltam, míg a bor a felére redukálódott. Mikor ez megtörtént, elzártam a lángot, és a fokhagymagerezdeket megpróbáltam ügyesen kicsusszantani a héjukból (vigyázat, kicsit forró még ilyenkor). Friss kenyeret ettünk hozzá, meg ecetes gyöngyhagymát, isteni vacsora volt.
Megosztás

:-)))
Dalit, azért a női szakasznak is nagyon ízlik:-) Ha nem teszünk sok kis tapas-t az asztalra, akkor meg főételnek is kiváló!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Ez nagyon jól néz, és tényleg férfias étel.
De hogy előétel? Hát, én után már nem nagyon tudnék enni.