Nem hagyott nyugodni a polantaleves emléke, ezért kutatómunkába kezdtem. A magyar oldalakon nem sok eredménnyel, a szakácskönyveimben sem találtam receptet, még a levesek enciklopédiájába is belenéztem a könyvesboltban, de semmi. A német oldalakon viszont találtam egy szimpatikus polentasuppét, ami nagyjából megfelelt az elképzeléseimnek. Aztán főzés közben kénytelen voltam módosítani ezt-azt, mikor realizáltam, hogy férjem a legutóbbi plusos portyája során nem 5 doboz tejszínt, hanem 5 doboz kondensmilchet pakolt a kosarába. 🙂 Na azért nem esem kétségbe, már kutatatok is vadul jó sűrített tejes receptek után.

Polentaleves 


Hozzávalók:

 

1,5 l víz

1 dl tejszín

1/2  pohár tejföl

1 dl fehérbor

8 dkg polenta (kukoricadara)

5 dkg vaj

kevés olívaolaj

4 kisebb vöröshagyma felaprítva

1 gerezd fokhagyma felaprítva

fehérbors

cayenne bors

 

A vajat és az olívaolajat egy fazékban felhevítjük, majd hozzáadjuk a hagymákat és üvegesre pároljuk. Utána hozzáöntjük a polentát, átkeverjük és felöntjük a fehérborral. Átkeverjük, kicsit hagyjuk az alkoholt elillani, majd mehet bele a víz és a tejszín is.  Felforraljuk és kb. 30 percig kis lángon főzzük. Közben sózzuk, borsozzuk. Utána hagyjuk kicsit hűlni, majd botmixerrel turmixoljuk (a hagymadarabok miatt). Visszatesszük a lángra, hozzáadjuk a tejfölt és rottyantunk rajta egyet. Ha kell, még ízesítjük sóval, fehér- és cayenne borssal.

 

Megjegyzés: Finom, melengető leves, én csípősre csináltam. Aznap még híg, viszont másnapra megduzzadnak a daraszemek és kásasűrűségűvé válik.