– Polcz Alaine emlékére –

 

Ez az egyik legnehezebb kérdés, amivel ma egy élelmiszertudatos háziasszony és anya nap mint nap szembesülhet. Nekem legalábbis mindig nagy-nagy bűntudatom van, mikor megalkuszom és veszek a közértben néhány deka felvágottat. Mert azt talán ma már senki sem vitatja, hogy a feldolgozott hústermékek, gyári körözöttek, pástétomok adalékanyagai károsak, de nehéz alternatívát találni.

 

Mit kenjünk a kenyérre? - tonhalkrém kapribogyóval, céklapüré, currys tojáspástétom, hagymás-uborkás túrókrém, avokádókrém azaz guacamole 

Nehéz, de nem lehetetlen, mert ezen a ponton feldereng a horizonton a megoldás, Polcz Alaine szép szava: a kenőke. Vagy kence, kenőcs, pástétom, ahogy tetszik. Elég csak fellapoznunk a Főzzünk örömmel! című alapművét, hogy megtudjuk, kenőkét gyakorlatilag bármiből készíthetünk. Vegyük sorra a lehetőségeket!

 

Tojáspástétomok: prototípusa a lengyeltojás, másnéven zsidótojás, mely amellett hogy isteni, nagyon egyszerű is. Keménytojások sárgáját kell villával összetörni, majd a fehérjét késsel felaprítani, s az így kapott matériát apróra vágott (vörös)hagymával, puha vajjal, sóval, borssal kikeverni. Polcz Alaine szavaival: „Vigyázz! Veszedelmesen jó, és túl jó étvágyat csinál!”
Ennél egy fokkal különlegesebb és szintén nagyon finom a currys tojáspástétom:

 

Hozzávalók 2 személyre:
4 tojás
1 lilahagyma
4 ek. majonéz
kb. 4 ek. joghurt

frissen őrölt bors
curry

 

A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk és apró kockára vágjuk a sárgáját és fehérjét vegyesen. A lilahagymát is felaprítjuk. A majonézt és a joghurtot összekeverjük, hozzáadjuk a hagymát és a tojást és ízlésünk szerint sózzuk, borsozzuk, curryvel fűszerezzük.

 

Túrókrémek: másnéven körözöttek, azaz vajjal vagy tejföllel kikevert, hagymával és fűszerekkel ízesített túrós kenőkék. Egyik kedvenc változat a hagymás-uborkás túrókrém:

 

Hozzávalók:
25 dkg túró
fél pohár tejföl
1 közepes lilahagyma
2 csemege uborka

pici őrölt bors, cayenne bors

A hagymát és az uborkákat apróra vágjuk, hozzáadjuk a tejföllel kikevert túróhoz és fűszerezzük. 

 

Zöldségpürék: készülhetnek szinte bármilyen zöldségből, egy botmixer, némi fűszer, tejtermék (tejföl, tejszín krémsajt) és hagyma segítségével. Ha kevés időnk van, ideális például az avokádókrém vagy guacamole, mert az avokádót csak pürésíteni kell, hőkezelni nem.

 

Hozzávalók:
2 érett avokádó
1 lime/citrom leve
4 szem koktélparadicsom
4 gerezd fokhagyma

őrölt fehérbors
2 ek. tejszín krémsajt (el is maradhat, de krémesebb lesz, ha benne van))

Az avokádót megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk és négybe vágjuk, meglocsoljuk egy kis citromlével, hogy ne barnuljon meg. A paradicsomokat félbe vágjuk, kivágjuk a zöld részüket, a fokhagymát megpucoljuk. Minden hozzávalót egy tálba tesszük, rácsavarjuk a lime/citrom maradék levét, fűszerezzük, rápöttyintjük a krémsajtot és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Szeletelt tönkölybúzakenyeret pirítunk hozzá.

Ha több időnk van, készíthetünk például céklapürét, amihez előtte a céklát héjastul alufóliába csomagolva kb. 1 óra alatt sütőben puhára sütjük. Ha kihűlt, meghámozzuk, kockára vágjuk. Egy mély tálba tesszük, hozzáadunk egy darab feta sajtot és néhány evőkanál tejszín krémsajtot, valamint néhány gerezd fokhagymát. Botmixerrel pürésítjük és pirítósra kenve fogyasztjuk.

A zöldségek közül készülhet még püré hasonló eljárással párolt brokkoliból, karfiolból, konzerv vagy főtt fehérbabból vagy csicseriborsóból is. Vagy bármiből, amit nem szégyellünk.

 

Halpástétomok: itt most az egyszerűbb, konzervből kiinduló kenőkéket vesszük sorra. A minimalizmus jegyében fogant, ám igen addiktív, villával készíthető kenőke a tőkehalmájkrém: a konzerv tőkehalmájat villával szétnyomkodjuk és kenyérre kenjük. Csodálatos! Csak egy fokkal bonyolultabb a szardíniakrém, mikoris a villával szétzúzott szardíniát puha vajjal keverjük habosra, majd kevés citromlével bolondítjuk.

Nagy kedvenc még a tonhalkrém, amihez egy tonhalkonzervet (lehetőleg saját levében) mixelünk össze néhány evőkanál tejföllel, és egy kevés citromlével,  tetejére pedig kapribogyókat rakosgatunk (anélkül is finom).

Ennél jóval kifinomultabb és picit bonyolultabb eljárás a házi májpástétom készítése, ami annyira izgalmas terület, hogy külön cikket érdemel. Kezdetnek kísérletezzünk a fenti egyszerűbb receptekkel, később pedig visszatérek néhány ötlettel kifejezett kenőkeínyencek számára.