Fehérboros körteleves túrógaluskákkal

 A nyárvégi rebarbarás körtelevesem (vagy körtés rebarbaralevesem?) íze még mindig izgalomban tart, ezért tegnap vettem a piacon egy kiló körtét, hogy megint ehessünk illatos-selymes gyümölcslevest. Hogy valami tartalom is legyen benne, legyen mire ráharapni, elkészítettem hozzá Julie túrógaluskáit (ezzel régi tervet váltottam valóra). Az eredménnyel maximálisan meg voltam elégedve: a leves isteni lett, a bor csak diszkrét, de érezhető háttér maradt, a galuskák pedig még kisbloggerem elismerését is kivívták.

Fehérboros körteleves túrógaluskákkal 


Hozzávalók:

 

1 kg körte

víz, amennyi ellepi

1 dl fehérbor

1 dl tejszín

kevés barnacukor

kevés citromlé

őrölt gyömbér

őrölt fahéj

őrölt szerecsendió

2 szegfűszeg

 

A galuskákhoz:

 

25 dkg túró

5 dkg búzadara

2 tojás

2 dkg vaj

1-2 tk. cukor

 

A körtéket meghámoztam, a magházukat kivágtam, nagyobb kockákra vágtam a gyümölcshúst. Egy lábosban feltettem őket főni, annyi vízben, amennyi ellepi. Hozzáadtam a szegfűszeget is, meg a többi ízesítőt (az arányok ízlés dolga, kóstolgatni kell, később még lehet módosítani). Mikor puhára főtt (hamar megvan), hagytam picit hűlni és botmixerrel pürésítettem. Utána hozzáöntöttem a bort és a tejszínt, megint fűszereztem az őrölt fűszerekkel (a gyömbérből tettem kicsit többet, de egyéni választás, hogy melyik domináljon) és éppen csak felforraltam.

A galuskákhoz a hozzávalókat egy tálban összegyúrtam és fél órára hűtőbe tettem. Utána kézzel kis gombócokat formáltam belőlük és lobogó sós vízbe dobtam őket. Mikor feljöttek a víz színére, kiszedegettem őket és szűrőbe téve lecsöpögtettem.

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Leves

Címkék

búzadara , fehérbor , körte , őrölt fahéj , őrölt gyömbér , őrölt szerecsendió , saját recept , szegfűszeg , tejszín , túró

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. csokimacs:
    2007. 09. 27. 11:57

    Nagyon meggyőző. :) Biztosan kipróbáljuk!

  2. Mamma:
    2007. 09. 27. 12:47

    Igen, épp erre gondoltam. Ezt a bormennyiséget alig lehet kiérezni, de azt igen, ha nincs benne:-))
    Itt most kedvenc mondatomat idéztem a Bella Martha-ból, saját verzióra átdolgozva:-)

  3. dalit:
    2007. 09. 29. 23:07

    Hidegen ettétek, ugye?

  4. kicsivu:
    2007. 09. 30. 8:30

    Hidegen meg langyosan.:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010