Részeges bab

Kivettem a könyvtárból az Öt világrész vegetáriánus konyhája című könyvet és jó néhány receptet kijegyzeteltem belőle. Az első amit kipróbáltam, ez  a mexikói Frijoles Borrachos, azaz részeges bab nevezetű, ami tulajdonképpen egy vega chilis bab. Hamar elkészült, finom volt, jó sörös volt, tejfölt, felkockázott lilahagymát és reszelt cheddart kínáltam mellé, na meg persze natúr sós chipset (tortilla hiányában).

Részeges bab 

Hozzávalók:

2 doboz vörösbabkonzerv
1-1 zöld és piros paprika (eredetileg 2-2, én redukáltam)
2 nagy paradicsom
2 nagy vöröshagyma
3 nagyobb fokhagymagerezd
2 ek. olívaolaj
2 tk. őrölt római kömény
1-2 ek. citromlé
4 dl világos sör

frissen őrölt bors

Tálaláshoz: tejföl, lilahagyma, reszelt cheddar sajt, tortilla

A hagymákat felaprítjuk, a paprikát és a paradicsomot kisebb darabokra vágjuk. Egy nagy serpenyőben olajat hevítünk és üvegesre pároljuk rajta a hagymákat. Mikor kész, hozzáadjuk a paprikakockákat, illatosra pirítjuk. Utána hozzáadjuk a paradicsomot is, majd az egyik babkonzervet leszűrve, a másikat levével együtt. Ráöntünk 2 dl sört, ízesítjük a köménnyel, sóval, borssal és a citromlével. Forrástól számítva kis lángon kb. 30-40 percig főzzük, míg kicsit besűrűsödik. Végül hozzáadjuk a maradék sört (én csak 1 dl-t adtam hozzá a végén), és ismét felforraljuk. A felsorolt finomságokkal tálaljuk.

 

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Zöldségétel , Férjem kedvére

Címkék

citromlé , fokhagyma , paprika , paradicsom , római kömény , sör , vörösbab , vöröshagyma

Komment

Eddig 9 komment érkezett

  1. Tintaleves/Eszter:
    2007. 09. 25. 22:51

    Szakácskönyv könyvtárból? Irtó jó! És a receptet is kipróbálom.

  2. Mamma:
    2007. 09. 27. 12:43

    Chilit még sosem főztem sörrel, de olvastam már egy könyvemben. Ennél valamivel kevesebb mennyiséggel cseh fokhagymás sörlevest szoktam készíteni, abban nagyon átüt ugyan, csak igazi sörrajongóknak ajánlott, de hát ez a sör sajátja a kesernyés íze miatt. Bor kevésbé jön ki ennyire az ételben.
    Viszont ezzel a mennyiséggel még az én alkohollal főzésemen is túlteszel:-), pedig ebben nem vagyok piskóta:D

  3. kicsivu:
    2007. 09. 27. 21:00

    :-) valami miatt most összejöttek a piás ételek.:) Én végül 1 dl-t kispóroltam ebből, mert valóban nagyon átütött...

  4. Nofrit:
    2008. 01. 09. 13:06

    Életem első egyedüli főzős élménye... :D Azt mondta a párom, hogy ilyet bármikor készíthetek a jövőben :) Köszönöm a receptet! (Ja és én csak másfél dl sört mertem belerakni - annyira nem kedvelem azt az italt:))

  5. kicsivu:
    2008. 01. 09. 19:46

    Nofrit, örülök a sikernek! :) Ez tényleg jó kis pasis kaja! Remélem felbátorodtál és folytatod a kísérleteket.

  6. Nofrit:
    2008. 01. 10. 1:18

    Annyi finomságot találtam nálad, hogy biztos, hogy folyamatosan fogom őket kipróbálni. :)

    Nem haragudnál meg, ha a blogod linkjét kiraknám az enyémre?

  7. kicsivu:
    2008. 01. 10. 10:38

    Köszönöm, Nofrit, sejtheted, mennyire haragszom! :))

  8. samtelen:
    2010. 06. 10. 7:46

    Éjjel a zemberem megint azt ecsetelte, hogy bármit próbált sörrel főzni, nem sikerült semmi érdemlegeset alkotnia, erre tessék, ma a freeblog főoldalon csupa sörös recept.
    Passzolom neki a linket, elég pasikompatibilis ételnek tűnik...:-)

  9. kicsivu:
    2010. 06. 10. 12:27

    :)Igen, ez egy pasis kaja! A sörrel bánjatok óvatosan, a második körben kóstoljatok előtte, nehogy túl sörös legyen! Sok sikert!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010