A papírforma szerint most egy beszámolónak kellene következnie az Iguanában tett szülinapi látogatásunkról. Csakhogy az élet, és kis családom közbeszólt és orvul, a hátam mögött összeszervezkedett, hogy engem lépre csaljon és egy meglepetésbulival sokkolja a gyanútlan Vút. Így az utolsó pillanatban kellett megtudnom, hogy az Iguanában a foglalt időpontra még nem volt üres asztal, ezt egy kedves hölgy tudatta jó urammal telefonon (a pincérnő szerepében anyósom tündökölt:)), így hát átugrottunk szüleimhez átvinni nekik néhány dolgot. Ott meg aztán volt nagy meglepődés, mikor ott állt az ajtóban barátnőim serege.:)
Szóval mexikói specialitásokról most nem tudok beszámolni, roskadozó hidegtálakról, meg isteni, plusos (!) tiramisutortáról annál inkább. Az ajándékok között pedig volt néhány gasztroérdekeltségű, mint az a fotókon látható. A könyvek-újságok magukért beszélnek, a másik csoport talányosabb: a hűtőmágnes mellett, melynek szövege rám nézve szinte sértő:), egy tojáspasszírozó csibe ácsorog, mellette pedig egy impozáns eperszirup látható. Külön felhívnám a figyelmet az üveget díszítő kis cimkére, melyet barátnőm hímzett önnön kezeivel.
Ajándék 1.:
Ajándék 2.:
Finomságok:
Chilii izgalmas kiírása alaposan elgondolkodtatott és rengeteg emléket hozott felszínre. Ahogy végig(v)ettem magamban a nyaralások ízélményeit , rá kellett jönnöm, hogy a legmélyebb benyomást sokszor a legegyszerűbb ételek teszik, mert akkor, ott, az adott körülmények között valamitől felejthetetlenné válnak. Így maradt meg bennem örökre annak a kakaós palacsintának az íze, amit kb. 9 évesen egy siófoki táborozás alkalmával ettem egy eldugott kis büfében, ahova tilos volt kiszöknünk. Életem legjobb palacsintája volt. De palacsintával mégsem indulhatok, így tovább kutattam emlékezetemben, és végül egy másik balatoni emlék mellett döntöttem.
Néhány évvel ezelőtt hajóval átmentünk Badacsonyba és beültünk hűsölni Szeremley Huba Szent Orbán Pincészetének lugasába. Ott rendeltem ezt az egyszerű, de nagyon friss salátát, és szemelt rizlinget iszogattam hozzá. A rizling azóta is nagy kedvenc, a salátát pedig erre az alkalomra rekonstruáltam, szerintem érdemes volt.
Kecskesajtos uborkasaláta
Hozzávalók:
1 csomag salátamix
kígyóuborka
fokhagymás kecskesajt
olívaolaj
balzsamecet
frissen őrölt fekete bors
pirított barnakenyér
Az uborkát meghámozzuk, magját kivágjuk, húsát apró kockákra vágjuk. A sajtot egyszerűen felkockázzuk. A salátamixszel megágyazunk egy nagy tálon, a sajt- és uborkakockákat vegyesen rászórjuk, meglocsoljuk olívaolajjal és balzsamecettel és borsot tekerünk rá.
A fotó kedvéért a sajt egy részét kivájt uborkakarikákba töltöttem, de sietős hétköznap nem bíbelődnék vele.
Pirítós kenyérrel és fehérborral kínáljuk.
Megosztás
Még a nagy hőség idején kezdtem keresgélni a retrosütihez hasonló sütés nélküli recepteket. Egyik kedvencemben, a Schinharl-Dickhaut-féle A sütés alapkönyvében találtam is egy szimpatikusat csokirúd néven. Az elkészítése egyszerű, a retrosütitől annyiban különbözik, hogy a csokin és a beledobálnivalókon kívül nem sok minden kell bele, ezért nagyon csokis jellegű, és elég tömény, nagy adagokat nem lehet belőle egyszerre elpusztítani.
Hozzávalók:
10 dkg étcsoki
10 dkg tejcsoki
8 dkg vaj
1 ek. méz
2 ek. tejszín
5 dkg mandula felaprítva
5 dkg aszalt vörösáfonya felaprítva
10 dkg babapiskóta morzsalékosra törve
kókuszreszelék a tetejére
A csokit a vajjal, a tejszínnel és a mézzel forró vízfürdő fölött megolvasztjuk (a méz szerintem el is hagyható, elég édes lesz úgy is). Ezalatt felaprítunk minden belevalót, a piskótát is összetördeljük (pl. zacskóba téve, nyújtófával elvégezhetjük a piszkos munkát). Belekeverjük őket a csokis masszába és az egészet egy alufóliával bélelt kis négyzet alakú tepsibe öntjük, majd egyenletesen eloszlatjuk. Elég sűrű masszát kaptam, a csoki szinte eltűnt benne, de rendbejött mire megszilárdult. Megszórjuk kókuszreszelékkel, kihűtjük, majd hűtőbe tesszük. Tálaláskor kis szeletekre vágjuk.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010