A hétvégén ünnepeltük jó uram szülinapját. Úgy volt, hogy most aztán elmegyünk az Iguanába, le is foglaltuk az asztalt (most tényleg). Hát erre nem megbetegedett a drága. A sors úgy látszik nagyon nem akarja nekünk ezt az Iguanát. Még egy kísérletet teszek, ha az is befullad, feladom.
A lényeg, hogy meg akartam lepni valamivel, és mivel anyósom is itt volt, adódott a lehetőség, hogy egy gyerekkori kedvencet készítsek el anyukája pontos útmutatásai alapján. Így jutottam ennek a receptnek a birtokába, ami egyébként a Horváth Ilona-féle talkedlinek egy mutánsa.
Hozzávalók 10-12 palacsintához:
20 dkg liszt
1 dkg friss élesztő
1 tojás
2,5 dl tej
5-6 dkg cukor
pici só
olaj a sütéshez
kevés tej és olaj a locsoláshoz
darált mák
porcukor
A lisztet átszitáljuk és egy nagy tálba öntjük. A közepébe mélyedést készítünk, abba beleöntünk 1 dl langyos tejet, belemorzsoljuk az élesztőt 2 dkg cukorral és felfuttatjuk. Utána hozzákeverjük az egész tojást, a sót, a maradék tejet és cukrot és fakanállal csomómentesre eldolgozzuk. A sima palacsintatésztánál sűrűbb tésztát kell kapnunk. Meleg helyen letakarva kb. 3/4 órát kelesztjük. Mikor szépen feljött, merőkanálnyi adagokban kiolajozott palacsintasütőben kisütjük. Amerikai palacsinta nagyságú lapokat kell kapnunk. Mikor kisült egy palacsinta, egy lábas aljára tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal elkevert tejjel és bőven megszórjuk cukrozott darált mákkal. A következő palacsintát úgy tesszük mellé, hogy félig rálógjon. Így körbe kibéleljük a lábas alját, mindet locsoljuk-szórjuk, majd mehet rá a következő réteg. Így jól átjárja a tej, a tetejükön bőven lesz mák, tálalásnál pedig mindenki vesz magának a kupacból. Melegen a legfinomabb.
Mák mellett vagy helyett cukrozott darált dióval is megszórhatjuk.
Megosztás

ezt a Horvát Ilonás talkedlit szoktam én is sütni, leginkább a hagyományos fánk helyett (még csehszlovákiából importált serpenyőm is van hozzá) és baracklekvárral szoktam tálalni, de ezt a mákosat feltétlen kipróbálom!!! köszi!
És mit szólt hozzá a Zurad??? :D
Chilii, a talkedli a másik, amit sokat hallok emlegetni, egyszer rá kell szánnom magam. Sütőm nincs hozzá, de gondolom anélkül is megy.
Pöttye, a Zuram először így szólt: "Miért nincs diós?", aztán elboruló tekintetemtől észbe kapott, és nagyon örült: :)
Ez jó! Mintha az én uramat hallanám! Szoktam volt mondani neki, hogy már csak egyet kérdezhetsz.
talkedli nagyon finom, nem kell hozzá külön sütő. Arra figyelj majd, hogy ne legyen kemény a tésztája, akkor jó, ha lefolyik a kanálról. Mi a legtöbbször almát reszelünk/vagdosunk a tésztába és fahéjas cukorral esszük, de ezt a mákos verziót is kipróbálom, jó ötlet!
Jajjj, pasiiiik :D
a Szakácsok könyvében is van recept, és mutatnak egy trükköt is, arra az esetre ha nincs serplid! mondom az enyém még csehszlovák magánimport, úgyhogy nem mai gyerek! :)
A telkedlit épp azért szeretem, (sütni is:-) mert nem kell annyit *dagonyázni*, mint a fánkot:-) nekem sincs csehszlovák import:-), sima serpenyőben szoktam és egy karikát teszek köré, amiben sül, ezért kedves Chilii igazán elárulhatná nekünk a trükköt:-)
Cserébe tőlem is kívánhat egyet:D
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Bocs, hogy ilyet kérdezek itt, de hátha tud vki segiteni.
Nem tud valaki olyan hentest Budapesten, ahol lehet halat kapni és lehetőleg elfogadnak melegétel utalványt? Tökjó lenne..