Fügeprojekt

Úgy kezdődött, hogy kaptam Nóra barátnőmtől egy nagy kupac fügét. Mondván, hogy a kertjükben termett, de a család bojkottálja, kezdjek vele valamit. Egyértelmű volt, hogy a sima nyersen evés szóba sem jöhet, az nem kihívás. Elkezdtem hát keresgélni, és egy fügelikőr recepten akadt meg a szemem. Aztán eszembe jutott, hogy van énnekem egy szép karafom, amit eddig még soha nem használtam, likőrkészítéshez viszont ideális. Vettem a Sparban Borisz Jelcin (!) vodkát és indult a fügeprojekt.

 

Fügelikőr

Hozzávalók:

25 dkg érett füge

2 dkg friss gyömbér

8 dkg cukor (nálam nádcukor)

0,5 l vodka

A fügéket megmossuk, meghámozzuk, negyedeljük. A gyömbért megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk. Szélesebb szájú üvegbe tesszük őket, rázuttyantjuk a cukrot, majd felöntjük a vodkával. Jól lezárjuk és világos helyre tesszük. Kb. 2 hónapig állni hagyjuk, időnként megrázogatjuk. Utána először szűrőn, majd kávéfilteren átszűrjük, üvegbe töltjük és 3 hónapig nyugiban hagyjuk.

Szerény számításaim szerint karácsonykor lesz a felavatása. Nagyon kiváncsi vagyok.

A recept innen származik.

2007. júl. 10. 22:01 | 9 komment | Megosztás
Kategóriák: Ital
Címkék: füge, gyömbér, vodka

Kütyük a konyhában

Nyárikonyhától jött a felkérés, hogy valljak konyhagépügyben. A kiindulási alap: kis konyha, sok kütyü, lustaság. Alapvetően nagy hörcsög vagyok, minden újdonság érdekel, de helyhiány miatt most már mérsékelem magam. Kivételt a fagyigép képezett, annak jönnie kellett. A meglévőkkel az a baj, hogy sokuk vagy magasan van, vagy egyéb eldugott helyen, ezért utálom elővenni őket.

Viszont miközben gondolatban számba vettem a gépparkot, magam is rácsodálkoztam néhány elfeledett darabra, úgyhogy most néhánynak új esélyt adok.

Kedvencek: majdnem minden nap akcióban

Botmixer: két példányban, egy a babának, egy a mamának, hogy Stahl Juditot idézzem :). Szerintem krém- és gyümölcslevesekhez, szószokhoz elengedhetetlen kellék. Fent lóg a falon, csak lekapom, amikor kell.

Robotgép: nagy teljesítményű darab, tál nélkül, szeretem kézben tartani a dolgokat.

Vízforraló: minden nap többször szerepel, teafőzés, babakaja melegítése, ivóvíz felforralása ürügyén.

Kőmozsár: divatból lett, de megállja a helyét. Helyesbítek: divatból vágytam rá, nászajándékba lett. A divat múlóban, szerelmem töretlen. Koriandert török vele a leggyakrabban.

Japán szakácskés (Fiskars): kézbe simuló, könnyű és borotvaéles.

Parkolópálya: csak ritkán kerülnek elő, de van létjogosultságuk.

Fondüszett: már többször készült benne sajtfondü.

Raclette: szintén játszott már néhányszor.

Hotpotfőző: ez megérne egy posztot (coming soon), másnéven kínai tűzfazék.

Kínai elektromos rizsfőző: van párolóbetéte is, kukoricát is főzök benne.

Karamellizáló pisztoly: liebling, de nem ehetünk minden héten creme brulée-t, ugye.

Citrusfacsaró: hullámokban tör ránk az egészséges életmód, akkor kap szerepet, többnyire télen.

Méltatlanul feledett darabok:

Húshőmérő: nagy vágy volt, ajándékba kaptuk, csak még nem tudtam kitörni a szárnyasok szorításából. Ehhez pedig egybesült pecsenye kéne... Terveim azért vannak.

Sütinyomó készség: egyszer kipróbáltam, de a tészta beleragadt, a kitolásnál gondok voltak. Aztán kicsit el is felejtettem, de most újra izgat a téma. Akinek van tapasztalata, csak szóljon!

Kiváncsian várom, mi lapul Kaisermühlen konyhaszekrényében.:)

2007. júl. 9. 22:46 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

Kukoricacurry

Ahogy Cserkénél, nálam is tovább tombol az India-láz. A hétvégén az éppen szezonális csemege kukorica került bevetésre. Ezzel megint az egyik kedvenc komplementer párom, a curry és a kukorica jutott főszerephez. Maga a curry (mint étel), elég híg lett, vadrizses basmati rizs ágyon nyugodtak a kukoricák (gasztrociki: zacskós rizs volt, időhiány miatt), és arra csorgattam a híg levet. A kulturált fogyasztás felvet némi problémát, lehet elegánsan késsel kísérletezni, mi végül ganz einfach kézbe vettük és lerágcsáltuk a kukoricagurigákat (ez is ciki, tudom :)).

Hozzávalók 2 személyre:

4 cső kukorica

1 vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2-3 ek. vaj

1 tk. currypor

1 ek. őrölt kurkuma

4 dl kókusztej

1 babérlevél

só

frissen őrölt bors

A tetejére: korianderlevél felaprítva (nekem nem volt)

A kukoricacsöveket megfosztjuk a leveleitől, megmossuk, kb. 3 cm-es karikákra vágjuk. A hagymákat is megtisztítjuk, felaprítjuk.

A vajat felhevítjük a nagyobb serpenyőben (akkora legyen, hogy egy rétegben beleférjenek a kukoricák, de ne túl nagy, hogy a lé ellepje őket). Hozzáadjuk a hagymákat, aranybarnára pirítjuk őket, majd hozzákeverjük a kukoricát is, és átforgatjuk. Megszórjuk curryvel és kurkumával, átkeverjük, majd nyakon öntjük a kókusztejjel, beledobjuk a babérlevelet és fedő alatt puhára főzzük. Néha megkeverjük, közben sóval, borssal ízesítjük (korianderleveleket is keverhetünk hozzá).  Főtt rizzsel tálaljuk.

2007. júl. 8. 22:17 | 10 komment | Megosztás
Kategóriák: Keleti, Zöldségétel, Indiai
Címkék: babérlevél, curry, fokhagyma, kókusztej, korianderlevél, kukorica, kurkuma, vöröshagyma

Pár szó az ételfotózásról

Az elején szeretném leszögezni, hogy nem érzem magam borzasztóan hozzáértőnek, de Cserke felkért, hogy osszam meg tapasztalataimat. Itthon és külföldön is vannak bőven olyan oldalak, ahol ezeknél jobb képek vannak, tanulok és inspirálódom én is nap mint nap.

A képeket ide egy Canon EOS 300D-vel készítem, ez egy tükörreflexes (SLR) digitális gép, (azaz DSLR) ami jellegéből adódóan előnnyel és hátránnyal is jár. Kicsit olyan, mint egy pár éves raliautó, ami A-ból B-be szélvészgyorsan jut el, de hogy minden nap ilyet használjon az ember, sok nyűggel jár. A géppel gyönyörű fotókat lehet csinálni, de drága objektív kell hozzá, nehézkes, lassú a beállítása, és ha egyszer tönkremegy a zár, akkor drága a javítás. Nem lehet vele közeli, nagylátószögű makróképeket csinálni, mint a kompakt gépek többségével, csak, ha az ember vesz egy kifejezetten erre való optikát, ami viszont elég drága (100e és 250e között...). Ráadásul, ha ilyen gépet akar használni az ember, akkor tisztában kell lennie az alapvető fotózási ismeretekkel, ajánlatos legalább a NatGeo fotóiskola kiadványai közül egy-kettőt kikölcsönözni a könyvtárból, aztán átrágni magunkat rajta. Persze amúgy sem árt, ha az ember tisztában van a klasszikus komponálási szabályokkal például, szóval ne csak akkor legyünk kíváncsiak ezekre a könyvekre, ha SLR gépet használunk.

Ha ezzel megvagyunk, akkor lehet foglalkozni a többivel. Az ételfotózáshoz kell étel, tér, fény. A tér alatt azt a környezetet értem, amibe belekerül a finomság, és ahogyan elrendeződik ott... mi itt kicsit meg vagyunk lőve, mert nem konyítunk a food-stylinghoz, így maximum a tányért, az utóbbi időben pedig a hátteret, alapot variáljuk. Mivel ez is egy külön szakma, óvatosan haladunk.
Eredetileg habkartont (azt hiszem művészboltban kapható) használtunk alapként és háttérként is, utóbbit néha fehér kreppel borítva, hogy megfelelően szórtan verje vissza a fényt (a profik gyöngyvásznat használnak ilyesmire).
Most is ezeket a kartonokat használjuk, csak papírboltban kapható színes kreppekkel borítjuk (nem ragasztjuk rá, csak kifeszítjük így vagy úgy), néha marad a fehér karton. Nekem egyébként nagyon tetszenek azok a fotók, ahol jól használják a fehér hátteret, végtelenbe nyúló éppen-nem-kiégett fehérség előtt trónol a mű. Régóta tervezem, hogy ilyenre jó „holkert” csinálok, csak még nem jutottam el oda :)

A fény
Kellő mennyiségű, irányú és színű fény kell, ezért a legjobb a természetes fény: megfelelően szórt, van bőven (nappal) és állandó, lehet variálni a fotózási szöget, amit pl egy vakuval a gép tetején nem könnyű, de erről majd később. Ráadásul a fehéregyensúly is ekkor lesz a legkönnyebben egészséges. Mi az erkélyen rendeztük be a fotózási helyet, bár a „berendezés” kicsit túlzás, van, amikor a kinyitott, használatban lévő ruhaszárító tetejére tesszük a kartont, aztán a többit... Így is jó, megfelelő szögből fotózva megcsillan az étel nedves pontjain a fény.
Ha mesterséges fényt használunk, akkor az vagy sárgás lesz (hagyományos izzók miatt) vagy kevés, a vakuval meg trükközni kell. Persze készíthetünk olyan világítóegységet, amilyet Lila Füge használ, praktikus és könnyen használható. Azt még érdemes tudni, hogy a mostanában elterjedő kompakt fénycsövek sem teljesen ideálisak, némelynek a fényspektrumából hiányoznak bizonyos színek. Mivel régebben beruháztam egy profi vakuba, azt használom, mégha kicsit macerás is. A gépet állványra teszem, tetején a vaku, a vaku feje a plafonra van irányítva, a gépen be van állítva egy 3 másodperces tükörfelcsapás, a valódi fotózást ennyivel megelőzi a fénymérő vakuvillanás és a tükörfelcsapás, majd kis szünet (az esetleg a gombnyomástól megrázkódó állvány is megnyugszik) és a nagy vakuvillanás+fotózás következik. A plafonról visszavert fény nagyszerű tud lenni portréhoz (ha fehér a plafon és nem óriási a belmagasság), de ételfotózáshoz kicsit egysíkú, ráadásul az esetleg festett falak bezavarnak (nálunk napsárgák, így ilyenre festik a fényt...). Azzal trükközünk, hogy a fénymérő villanás után megragadok egy nyeles tükröt, amivel félig eltakarom a vaku üvegét, kb 40 fokban tartva az étel mögé tett fehér kreppel borított kartonra irányítom a fényt, ami a kreppről visszapattanva hátulról, szórtan világítja meg az ételt. A képen ennek a fénye csillan meg a nedves-fényes részeken és a tányéron. A maradék fény, amit nem takartam el a tükörrel az a plafonról ad szórt fényt. Az ilyen fotózás elég esetleges eredményt ad, így több képet kell csinálni, mire meglesz az a bizonyos. Arra is kell figyelni, hogy a tükörről visszavert fény ne érje közvetlenül az ételt, mert akkor olyan lesz, mintha telibevakuztuk volna: lapos és élettelen. Az első hónapokban csak így készültek képek ide, mivel minden nap akkor értem haza, amikor a természetes fény már valahol az Atlanti-óceánon haladt. A nyári hónapok emiatt is kedvezőbbek, reggel vagy este már/még éppen lehet fotózni, maximum az állványt is elő kell szedni, mert túl hosszú lenne a záridő és bemozdulna a kép. Másnak segítség lehet valamilyen képstabilizátoros megoldás, de a legtutibb képstabilizátor az állvány. Akkor is jól jön, ha egy kisebb gép automata módban a bemozdulás ellen feltekeri az ISO-t (fényérzékenységet), mert ettől zajos, szemcsés lesz a kép, inkább rögzítsük stabilan, és állítsunk be kisebb érzékenységet, hosszabb záridővel.

Utómunka
Egy DSLR gépből kijövő eredmény ritkán tökéletes, a filmes fotózásnál az expozíciókorrekciót, a fehéregyensúly javítást és egyebeket az előhívásnál megoldották külön kérés nélkül is (laikusként nem is tudjuk, mit összevariál a gép vagy ember, hogy jó legyen az eredmény, ami a kezünkbe kerül). Ezt most magunknak kell megtenni. A kompakt digitálisokra ellenben az a jellemző, hogy nagyon szép, színekben gazdag, éles képeket adnak, de ezt nagyrészt a gépben lévő szoftver csinálja, ami esetenként „túlélesíti” a képet, hogy rögtön nyomtatható, szép képet kapjunk. A nagyobb dinamikai tartományt átölelő, komolyabb gépből kijött kép ehhez képest fakó és lágy. De nem kell megijedni, az utómunkához nem kell feltétlenül Photoshop, egy sima ingyenes IrfanView is megteszi, shift+G, és máris lehet állítani a kontrasztot, a gamma korrekciót, szaturációt, és a színek telítettségét. Élesíteni is lehet, de itt sajnos túlélesít a program alapból, amit úgy lehet kivédeni, hogy ha 400 pix széles képet szeretnénk, akkor előbb lekicsinyítjük 800 pix-re, élesítünk, aztán kicsinyítjük tovább 400-ra. A kicsinyítés ugyanis lágyítja a képet valamennyire. Persze a PS komolyabb munkát is enged, de csak ezért kár megvenni.
Ha viszont megvettük, akkor kész pluginek közül válogathatunk, például amik a fehéregyensúlyt segítenek helyretenni, ha mondjuk kissé narancssárgás lett a kép. A fehéregyensúlyról persze külön fejezetet lehetne írni (és írtak is sokat), ha nagyon ronda eredményeket kapunk, akkor érdemes „nyers” fájlt fotózni a géppel, azaz nem JPEG képet, hanem RAW vagy NIF vagy hasonló, külön programmal kibontható adatfájlt, amin mi tudjuk beállítani a fehéregyensúlyt utólag, amire kész JPEG képnél csak erősen korlátozott lehetőségünk van csak. Ráadásul ezek a formátumok nem tömörítik veszteségesen a képet. Cserébe még macerásabb a fotózás, és ez utófeldolgozás. Vannak kevésbé „illendő” módosítások is, háttér átszínezése például, vagy a mélységélesség utólagos módosítgatása. Utóbbit én is csináltam egyszer, amikor előző munkahelyemen sikerült beszerezni egy erre alkalmas plugint, és annyira megörültem, hogy kipróbáltam, az eredmény itt látható. Ki fogom cserélni ezt a képet később, de addig megnézhetitek mit nem lenne szabad: ha azt szeretnénk, hogy csak egy sík legyen éles, ami pedig előtte/mögötte van erősen homályos, akkor nyissuk ki a blendét, és ne utólag hazudjuk a képre a hatást.
Amivel nem tudunk mit kezdeni utómunkával sem, az az erősen bemozdult kép (az élesítés sem segít már), a bebukott (alulexponált) vagy kiégett részekkel tarkított (túlexponált) kép. A kiégés a gázosabb, a fehér részekből már semmilyen módosítással nem lehet értelmes dolgot előhozni, a sötét foltokat bizonyos mértékig lehet javítgatni. Ha gépünk rendelkezik histogram funkcióval, érdemes a képvisszanézéshez beállítani ennek mutatását, mert ebből a görbéből rögtön láthatjuk, ha túl- vagy alulexponált a kép.

Ennél több most nem jut eszembe, ha valami mégis, akkor majd bekommentezem. Ja igen: azt mondják a vérprofik, hogy a friss étel a legszebb, ez talán igaz is, de ha gőzölög még, ne álljunk fölé a géppel, mert bepárásodik az optika :-)

Patrik

2007. júl. 6. 21:50 | 25 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa
Címkék: foto

Lambrusco és cantuccini

A gasztrobűnök felderítése közben a Plus termékekről zengett ódák hatására jutott eszembe egy elfeledett finomság, a Lambrusco nevezetű olasz habzóbor. A borszakértők most biztos fájdalmasan felszisszennek, de az tény, hogy nagyon itatja magát, olyasmi, mint a Sangria. Még aznap leszaladtam a Plusba és beszereztem egy üveggel és hogy harapnivaló is legyen, sütöttem egy újabb cantuccinit.

Áfonyás-fehércsokis cantuccini

Hozzávalók:

11 dkg vaj

15 dkg kristálycukor

2 tojás

25 dkg liszt

1 tk. sütőpor

1/4 tk. só

5 dkg kakaó

5 dkg aszalt vörösáfonya

9 dkg fehércsoki

Először a vajat habosra keverjük a cukorral, majd a tojásokat egyesével hozzáadjuk és jól kikeverjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, belekeverjük a sütőport és a kakaót, és fokozatosan a tojásos masszához adagoljuk. Ezt már csinálhatjuk kézzel is egy keverőlapát segítségével. Végül beleforgatjuk az áfonya- és csokidarabokat is. Kézzel három rudat formálunk a tésztából és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk őket. 160 fokon sütjük őket kb. 25-30 percig. Akkor jók, amikor a tetejük már szépen berepedezik. Hagyjuk őket kihűlni, majd egy éles késsel ferdén kb. 1 cm-es szeleteket vágunk belőlük. A szeleteket visszetesszük a tepsire és 125 fokon mindkét oldalukat sütjük 8-10 percig.

Az eredeti recept itt olvasható.

2007. júl. 5. 21:17 | 8 komment | Megosztás
Kategóriák: Süti, Olasz, Keksz
Címkék: aszalt vörösáfonya, cantuccini, fehércsoki, kakaópor, keksz, kevert tészta

Most azt kérdezem

Hogy tudnátok-e tippeket adni, hogy a kispesti piacon kívül hol van még a Cserpes Sajtműhelynek boltja?

A kommenteket előre is köszönöm!

2007. júl. 5. 17:02 | 12 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa
Címkék: cserpes

Padlizsános csirke

Hozzávalók egy közepes tepsihez:

2 csirkemellfilé

1 nagy padlizsán

3-4 nagy paradicsom

3-4 paprika

2-3 közepes vöröshagyma

mozarellaszeletek a tetejére

kevés olaj

só

frissen őrölt bors

zöldfűszerek ízlés szerint pl. bazsalikom 

A padlizsánt meghámozzuk, hosszában vékonyan (kb. fél centisre) felszeleteljük, lesózzuk és félretesszük, hogy kiizzadja a levét. A csirkét vékony szeletekre vágjuk, ha kell, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk valamilyen zöldfűszerrel és egy serpenyőben elősütjük (szinte készre). A szárazra törölt padlizsánszeleteket is elősütjük.  

A  paradicsomot, paprikát, hagymát felkarikázzuk. Egy nagy tűzálló tálat vagy egy közepes tepsit kiolajozunk és  rétegesen lerakjuk a hozzávalókat: alul a hús, rajta a padlizsán, majd paprika, hagyma, paradicsom (ezeket kicsit még sózzuk) és végül a tetejére a mozarellaszeletek. 4-5 ek. vizet kanalazunk a tepsi aljára és először lefedve sütjük kb. 15 percig, majd fólia nélkül, míg meg nem puhulnak a zöldségek (kb 25-30 perc). Friss kenyérrel nagyon finom.

2007. júl. 4. 21:07 | 1 komment | Megosztás
Kategóriák: Szárnyas
Címkék: csirke, mozarella, padlizsán, paprika, paradicsom, vöröshagyma

Gyümölcslevesek forró napokra

Ezeken a fülledt nyári napokon a legtöbb háziasszony, még a konyhamániások nagy része is sikítva menekül a tűzhely közeléből. Nem kívánjuk a főtt ételt, következésképp nem szeretnénk a forró ételt kevergetve gutaütést kapni. Mit lehet ilyenkor tenni? A család tűr egy darabig, aztán tiltakozó hangok hallatszanak. Ez annak a jele, hogy eljött az ideje a könnyen elkészíthető nyári ételeknek: a salátáknak, könnyű leveseknek, s főként a gyümölcsleveseknek.

 

A nagy hőségtől kitikkadva gyakran elfelejtünk enni, pedig a folyadék- és ásványi anyag- pótlás nagyon fontos. Ennek egy kellemes módja a  gyümölcslevesfogyasztás. A menzai koszton szocializálódott rétegben ugyan még élénken élhet a nagy tál forrón gőzőlgő, szegfűszegillattól súlyos meggyleves emléke a tömény lisztes habarással, de érdemes félresöpörni a nyomasztó emlékeket és adni még egy esélyt.

A gyümölcslevesek előnye, hogy szinte bármilyen gyümölcsből készülhetnek. Ha főzött levest készítünk, körülbelül 50 dkg gyümölcsöt számolhatunk  1 liter vízre, ezen felül pedig valamennyi gyümölcsöt tegyünk félre levesbetétnek. Ezt az alaplevet megcukrozzuk (ha gyümölcscukrot használunk, abból kevesebb is elég), majd fűszerezzük fahéjjal, szegfűszeggel, vaníliával, gyömbérrel, kevés citromlével vagy citromhéjdarabbal a gyümölcstől és ízlésünktől függően. Önthetünk hozzá ízesítésnek 1-2 dl tejet vagy bort is (piros gyümölcsökhöz vörösbor, világos színűekhez fehérbor dukál). Miután felforraltuk a gyümölcsös vizet, levesszük a lángról, kiszedegetjük a fűszereket, a maradékot pedig egy botmixerrel pürésítjük. Ezután már csak a sűrítés van hátra, erre legalkalmasabb 1-2 ek.  étkezési keményítő, melyet csomómentesen kikeverünk egy kevés hideg tejszínnel, tejföllel vagy joghurttal és a leveshez keverjük, majd beleöntjük a maradék tejszínt (tejfölt, joghurtot) és az egészet összerottyantjuk. A kész levest legjobb, ha rögtön hideg vízfürdőbe állítjuk (engedjük tele a mosogatót hideg vízzel és állítsuk bele a lábast), és ha kihűlt, tegyük a hűtőbe. Tálaláskor az ínyencek tejszínhabbal fokozhatják az élményt vagy esetleg vaníliafagyit gombócozhatnak bele.

Lusták ideális levese a hideg gyümölcsleves. Ebben az esetben a hozzávalókat (gyümölcs, cukor, fűszerek és valamilyen folyadék, legtöbbször tejszín vagy joghurt) összekeverjük, turmixoljuk és behűtés után már fogyaszthatjuk is. Levesbetétnek persze mindig érdemes félretenni a gyümölcsből.

Kókuszos meggyleves

Hozzávalók 4 személyre:

kb. 50 dkg kimagozott meggy
kb. 10 dkg cukor
2 szegfűszeg
fél tk. őrölt fahéj
2 dl tejszín
2 dl tej
kis darab citromhéj
pici só
1 ek. étkezési keményítő
8 ek. kókuszreszelék

A meggyet feltesszük főni 1 liter vízben, melyhez hozzáadunk  2 dl tejet, kb. 10 dkg cukrot, egy pici sót és fűszerezzük fahéjjal, szegfűszeggel és citromhéjjal. Nem sokkal forrás után hozzáadjuk a tejszín nagy részét és a kókuszreszeléket, azzal is felfőzzük, majd a maradék tejszínt elkeverjük csomómentesen a keményítővel és a levesbe csorgatjuk folyamatos keverés mellett. Megvárjuk míg gyöngyözni kezd és érezhetően kicsit besűrűsödik és elzárjuk a lángot. Hideg vízfürdőbe állítva lehűtjük és betesszük a hűtőbe. Hidegen tálaljuk.

Őszibarackos banánkrémleves

Hozzávalók 3 személyre:

4 banán
2 dl tejszín
6 dl tej
15 dkg porcukor
1 citrom leve
1 dl őszibarackjoghurt
felkockázott friss vagy konzerv őszibarack vagy őszibarackbefőtt

A banánt a cukorral és a citromlével összeturmixoljuk, felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Hozzáadjuk a joghurtot és a darabolt őszibarackot. Jól behűtjük.

Őszibarackleves

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg őszibarack
15 dkg porcukor
2 dl fehérbor
4 dl tejszín
1 citrom leve
2 szegfűszeg
őrölt fahéj
kevés őrölt fehér bors
pici só

A barackot megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk. A negyed részét apró kockákra vágjuk, meghintjük a cukor felével és 1 órára behűtjük. A többi barackot darabokra vágjuk, a cukor másik felével és a fűszerekkel (fahéj, szegfűszeg, citromlé) 1 liter vízben puhára főzzük, majd a fűszereket kivéve turmixoljuk. Ha kihűlt, hozzáadjuk a tejszínt, a bort és a behűtött barackot. Picit sózzuk, borsozzuk és  és néhány órára hűtőbe tesszük.

Hideg vegyesgyümölcs-leves

Hozzávalók 4 személyre:

1 liter rostos őszi- vagy kajszilé
1 nagy pohár sűrű gyümölcsjoghurt (pl. barack)
1 kis doboz tejszín
porcukor ízlés szerint
vegyesgyümölcs pl. bogyósok, barack, banán

Egy nagy műanyag tálba öntjük az ivólevet, hozzákeverjük a joghurtot és a tejszínt. Ízlés szerint édesítjük, majd belekeverjük a megmosott, feldarabolt gyümölcsöket. Lefedve betesszük a hűtőbe és behűtjük.

2007. júl. 4. 7:28 | 12 komment | Megosztás
Kategóriák: Leves
Címkék: citrom, fahéj, fehérbor, gyümölcsleves, képmás, őszibarack, szegfűszeg, tejszín

Gasztrociki

T3v kezdte feszegetni a kérdést, hogy kinek milyen csontváz lapul a kamrájában, azaz milyen szégyenletes, titkolnivaló termékek kerülnek rendszeresen a bloggerek kosarába. Sokat kellett gondolkodnom, elég tudatos vásárlónak  tartom magam, általában kerülöm  a félkész ételeket, előre gyártott  szószokat stb., de azért ahogy mélyen magamba néztem, csak összeállt egy rövidke lista.

Íme a bűneim:

A gyorséttermekkel szemben nem táplálok kellő ellenszenvet, sőt vallom, hogy néha megengedhet magának az ember egy kis kilengést. Ez az igényem a terhességem alatt fokozottan jelentkezett. Tulajdonképpen bármikor kapható vagyok egy kis „mekis” kajára, az álompite és a Mcchicken szendvics különösen nagy kedvenceim. És kiváló célpontja vagyok a tematikus heteknek, minden újdonságot ki kell próbálnom. Mostanában a Kentucky a másik, ami bűnre csábít, a csípős csirkéknek nem mindig tudok ellenállni. És ami a legszégyenteljesebb, a kínai büféknek is elcsábulok néha, pedig nincsenek illúzióim a higiéniát és az alapanyagokat illetően.

A bevásárlásaim szégyenfoltjai pedig felsorolásszerűen:

Tubusos tormás majonéz: egy vendégség alkalmával ismertük meg, azóta ott figyel szinte minden szendvicsünkön

Nescafé 3 in 1 : szégyen-gyalázat, de sokszor jobban ízlik, mint az igazi kávé, ezt iszom, ha vigasztalódnom kell

Földimogyorós fincsi: gyermekkorom szépemlékű rágcsálnivalója, hála az égnek, még lehet kapni és a minősége sem változott

Régi típusú, kemény ropi (nem a Pattinka-típusú morzsálódó): szintén gyermekkori kötődés, rengeteget bírok megenni belőle

Pombär macik: az említett currys túró kedves kísérői :)

Az is felmerült, hogy osszuk meg a nyilvánossággal, mit hol szoktunk jutányos áron beszerezni. Mostanában nincs időm nagy beszerzőkörutakra, így sok tippem nincs. Amit mostanában fedeztem fel, hogy a Plus és a Spar csokoládék jó minőségűek és jó árban vannak a Tibihez, Bocihoz stb. viszonyítva. A Rossmannban pedig nádcukrot vettem jó áron a minap (349 ft/ 50 dkg).

Kiváncsian várom Moes, Nemisbéka és Zsófi önleleplezését.

Update: hogy valami tényleg borzasztót is írjak, most jutott eszembe, hogy szeretem a malacfület és a csirkelábat (kaparó) és a körömpörköltet is. Na, ez elég ciki?

2007. júl. 2. 14:16 | 18 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

VKF VI.- Komplementer ízek: Currys gyümölcsleves

Nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy milyen ízkombinációval induljak, hamar elköteleztem magam nagy kedvencem, a curry mellett. Már csak azon kellett eltöprengenem, mihez is illik a legjobban ez a markáns ízű fűszer. Első találkozásom vele a gimnáziumi éveimre tehető, amikor is minden csajos buli elengedhetetlen kelléke volt a currys túróba mártogatott Pombär maci. Azóta kicsit kifinomultabb ételeket is készítettem vele, de leggyakrabban kukoricával és ananásszal párosítom. Így esett a választásom a curry-gyümölcs párosra, amit most egy indiai ihletésű levesben juttattam főszerephez.

 

Currys gyümölcsleves

Hozzávalók:

1 doboz konzerv ananász

1 nagyobb alma

1 banán

1 vöröshagyma

1-2 ek. vaj

1 ek. currypor

1 ek. őrölt kurkuma

1/2 l víz

1/4 l tej

1-2 dl tejszín

só

néhány ek.natúr földimogyoró

Az ananászt leszűrjük, lecsöpögtetjük, a negyedét félretesszük levesbetétnek. Az almát és a banánt meghámozzuk, nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és felaprítjuk.

A vajat felhevítjük egy fazékban, és a hagymát aranybarnára pirítjuk benne. Utána megszórjuk curryvel és kurkumával, elkeverjük és mehet bele a sok gyümölcs is. Kevergetjük, kicsit pirítjuk, utána felöntjük a vízzel és a tejjel és felfőzzük. Ha felforrt, levesszük a tűzről és egy botmixerrel pürésítjük. Megsózzuk, hozzáadjuk a tejszínt ízlés szerinti mennyiségben és a félretett ananászdarabokat és összerottyantjuk. Végül egy serpenyőben megpirítjuk a mogyorót és tálaláskor a leves tetejére szórjuk, minden tányérba egy jó nagy marékkal, mert nagyon finom benne

Az Indien című kötet egyik receptjét módosítottam.

További currys receptek nálam:

Bioköles currys zöldségraguval
Currys-kukoricás farfalle
Gyümölcsös csirkecurry

2007. júl. 1. 9:41 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Keleti, Leves, VKF!, Indiai
Címkék: alma, ananász, banán, curry, földimogyoró, kurkuma, tej, tejszín