Az elején szeretném leszögezni, hogy nem érzem magam borzasztóan hozzáértőnek, de Cserke felkért, hogy osszam meg tapasztalataimat. Itthon és külföldön is vannak bőven olyan oldalak, ahol ezeknél jobb képek vannak, tanulok és inspirálódom én is nap mint nap.

A képeket ide egy Canon EOS 300D-vel készítem, ez egy tükörreflexes (SLR) digitális gép, (azaz DSLR) ami jellegéből adódóan előnnyel és hátránnyal is jár. Kicsit olyan, mint egy pár éves raliautó, ami A-ból B-be szélvészgyorsan jut el, de hogy minden nap ilyet használjon az ember, sok nyűggel jár. A géppel gyönyörű fotókat lehet csinálni, de drága objektív kell hozzá, nehézkes, lassú a beállítása, és ha egyszer tönkremegy a zár, akkor drága a javítás. Nem lehet vele közeli, nagylátószögű makróképeket csinálni, mint a kompakt gépek többségével, csak, ha az ember vesz egy kifejezetten erre való optikát, ami viszont elég drága (100e és 250e között…). Ráadásul, ha ilyen gépet akar használni az ember, akkor tisztában kell lennie az alapvető fotózási ismeretekkel, ajánlatos legalább a NatGeo fotóiskola kiadványai közül egy-kettőt kikölcsönözni a könyvtárból, aztán átrágni magunkat rajta. Persze amúgy sem árt, ha az ember tisztában van a klasszikus komponálási szabályokkal például, szóval ne csak akkor legyünk kíváncsiak ezekre a könyvekre, ha SLR gépet használunk.

Ha ezzel megvagyunk, akkor lehet foglalkozni a többivel. Az ételfotózáshoz kell étel, tér, fény. A tér alatt azt a környezetet értem, amibe belekerül a finomság, és ahogyan elrendeződik ott… mi itt kicsit meg vagyunk lőve, mert nem konyítunk a food-stylinghoz, így maximum a tányért, az utóbbi időben pedig a hátteret, alapot variáljuk. Mivel ez is egy külön szakma, óvatosan haladunk.
Eredetileg habkartont (azt hiszem művészboltban kapható) használtunk alapként és háttérként is, utóbbit néha fehér kreppel borítva, hogy megfelelően szórtan verje vissza a fényt (a profik gyöngyvásznat használnak ilyesmire).
Most is ezeket a kartonokat használjuk, csak papírboltban kapható színes kreppekkel borítjuk (nem ragasztjuk rá, csak kifeszítjük így vagy úgy), néha marad a fehér karton. Nekem egyébként nagyon tetszenek azok a fotók, ahol jól használják a fehér hátteret, végtelenbe nyúló éppen-nem-kiégett fehérség előtt trónol a mű. Régóta tervezem, hogy ilyenre jó „holkert” csinálok, csak még nem jutottam el oda 🙂

A fény
Kellő mennyiségű, irányú és színű fény kell, ezért a legjobb a természetes fény: megfelelően szórt, van bőven (nappal) és állandó, lehet variálni a fotózási szöget, amit pl egy vakuval a gép tetején nem könnyű, de erről majd később. Ráadásul a fehéregyensúly is ekkor lesz a legkönnyebben egészséges. Mi az erkélyen rendeztük be a fotózási helyet, bár a „berendezés” kicsit túlzás, van, amikor a kinyitott, használatban lévő ruhaszárító tetejére tesszük a kartont, aztán a többit… Így is jó, megfelelő szögből fotózva megcsillan az étel nedves pontjain a fény.
Ha mesterséges fényt használunk, akkor az vagy sárgás lesz (hagyományos izzók miatt) vagy kevés, a vakuval meg trükközni kell. Persze készíthetünk olyan világítóegységet, amilyet Lila Füge használ, praktikus és könnyen használható. Azt még érdemes tudni, hogy a mostanában elterjedő kompakt fénycsövek sem teljesen ideálisak, némelynek a fényspektrumából hiányoznak bizonyos színek. Mivel régebben beruháztam egy profi vakuba, azt használom, mégha kicsit macerás is. A gépet állványra teszem, tetején a vaku, a vaku feje a plafonra van irányítva, a gépen be van állítva egy 3 másodperces tükörfelcsapás, a valódi fotózást ennyivel megelőzi a fénymérő vakuvillanás és a tükörfelcsapás, majd kis szünet (az esetleg a gombnyomástól megrázkódó állvány is megnyugszik) és a nagy vakuvillanás+fotózás következik. A plafonról visszavert fény nagyszerű tud lenni portréhoz (ha fehér a plafon és nem óriási a belmagasság), de ételfotózáshoz kicsit egysíkú, ráadásul az esetleg festett falak bezavarnak (nálunk napsárgák, így ilyenre festik a fényt…). Azzal trükközünk, hogy a fénymérő villanás után megragadok egy nyeles tükröt, amivel félig eltakarom a vaku üvegét, kb 40 fokban tartva az étel mögé tett fehér kreppel borított kartonra irányítom a fényt, ami a kreppről visszapattanva hátulról, szórtan világítja meg az ételt. A képen ennek a fénye csillan meg a nedves-fényes részeken és a tányéron. A maradék fény, amit nem takartam el a tükörrel az a plafonról ad szórt fényt. Az ilyen fotózás elég esetleges eredményt ad, így több képet kell csinálni, mire meglesz az a bizonyos. Arra is kell figyelni, hogy a tükörről visszavert fény ne érje közvetlenül az ételt, mert akkor olyan lesz, mintha telibevakuztuk volna: lapos és élettelen. Az első hónapokban csak így készültek képek ide, mivel minden nap akkor értem haza, amikor a természetes fény már valahol az Atlanti-óceánon haladt. A nyári hónapok emiatt is kedvezőbbek, reggel vagy este már/még éppen lehet fotózni, maximum az állványt is elő kell szedni, mert túl hosszú lenne a záridő és bemozdulna a kép. Másnak segítség lehet valamilyen képstabilizátoros megoldás, de a legtutibb képstabilizátor az állvány. Akkor is jól jön, ha egy kisebb gép automata módban a bemozdulás ellen feltekeri az ISO-t (fényérzékenységet), mert ettől zajos, szemcsés lesz a kép, inkább rögzítsük stabilan, és állítsunk be kisebb érzékenységet, hosszabb záridővel.

Utómunka
Egy DSLR gépből kijövő eredmény ritkán tökéletes, a filmes fotózásnál az expozíciókorrekciót, a fehéregyensúly javítást és egyebeket az előhívásnál megoldották külön kérés nélkül is (laikusként nem is tudjuk, mit összevariál a gép vagy ember, hogy jó legyen az eredmény, ami a kezünkbe kerül). Ezt most magunknak kell megtenni. A kompakt digitálisokra ellenben az a jellemző, hogy nagyon szép, színekben gazdag, éles képeket adnak, de ezt nagyrészt a gépben lévő szoftver csinálja, ami esetenként „túlélesíti” a képet, hogy rögtön nyomtatható, szép képet kapjunk. A nagyobb dinamikai tartományt átölelő, komolyabb gépből kijött kép ehhez képest fakó és lágy. De nem kell megijedni, az utómunkához nem kell feltétlenül Photoshop, egy sima ingyenes IrfanView is megteszi, shift+G, és máris lehet állítani a kontrasztot, a gamma korrekciót, szaturációt, és a színek telítettségét. Élesíteni is lehet, de itt sajnos túlélesít a program alapból, amit úgy lehet kivédeni, hogy ha 400 pix széles képet szeretnénk, akkor előbb lekicsinyítjük 800 pix-re, élesítünk, aztán kicsinyítjük tovább 400-ra. A kicsinyítés ugyanis lágyítja a képet valamennyire. Persze a PS komolyabb munkát is enged, de csak ezért kár megvenni.
Ha viszont megvettük, akkor kész pluginek közül válogathatunk, például amik a fehéregyensúlyt segítenek helyretenni, ha mondjuk kissé narancssárgás lett a kép. A fehéregyensúlyról persze külön fejezetet lehetne írni (és írtak is sokat), ha nagyon ronda eredményeket kapunk, akkor érdemes „nyers” fájlt fotózni a géppel, azaz nem JPEG képet, hanem RAW vagy NIF vagy hasonló, külön programmal kibontható adatfájlt, amin mi tudjuk beállítani a fehéregyensúlyt utólag, amire kész JPEG képnél csak erősen korlátozott lehetőségünk van csak. Ráadásul ezek a formátumok nem tömörítik veszteségesen a képet. Cserébe még macerásabb a fotózás, és ez utófeldolgozás. Vannak kevésbé „illendő” módosítások is, háttér átszínezése például, vagy a mélységélesség utólagos módosítgatása. Utóbbit én is csináltam egyszer, amikor előző munkahelyemen sikerült beszerezni egy erre alkalmas plugint, és annyira megörültem, hogy kipróbáltam, az eredmény itt látható. Ki fogom cserélni ezt a képet később, de addig megnézhetitek mit nem lenne szabad: ha azt szeretnénk, hogy csak egy sík legyen éles, ami pedig előtte/mögötte van erősen homályos, akkor nyissuk ki a blendét, és ne utólag hazudjuk a képre a hatást.
Amivel nem tudunk mit kezdeni utómunkával sem, az az erősen bemozdult kép (az élesítés sem segít már), a bebukott (alulexponált) vagy kiégett részekkel tarkított (túlexponált) kép. A kiégés a gázosabb, a fehér részekből már semmilyen módosítással nem lehet értelmes dolgot előhozni, a sötét foltokat bizonyos mértékig lehet javítgatni. Ha gépünk rendelkezik histogram funkcióval, érdemes a képvisszanézéshez beállítani ennek mutatását, mert ebből a görbéből rögtön láthatjuk, ha túl- vagy alulexponált a kép.

Ennél több most nem jut eszembe, ha valami mégis, akkor majd bekommentezem. Ja igen: azt mondják a vérprofik, hogy a friss étel a legszebb, ez talán igaz is, de ha gőzölög még, ne álljunk fölé a géppel, mert bepárásodik az optika 🙂

Patrik