2007. június

Most

Alkotói válság bénít. Nem megy a főzés mostanában, s ennek több oka is van. Kislányunk az állás művészetét próbálja nagy buzgalommal elsajátítani, következésképp állandóan a nyomában kell lenni, mert kapaszkodik, álldigál, pakolászik, inog, majd dől, illetve dőlne, ha nem segítenénk neki lecsücsülni. Emellett a nagy melegtől nyűgös, és ezzel rendesen próbára teszi birkatürelmünket. A másik ok, hogy gyümölcsökön kívül nem sok mindent kívánok mostanában, kivételt csak a házi sütik képeznek, amiket ennék bármikor. Csakhát sütni hőségben ugye...
Hát ezek az okok, amiért most kicsit ritkábban születnek posztok, de fejben továbbra is főzök, úgyhogy talán van remény.


Related Posts with Thumbnails

Gombás bolognai



Hozzávalók 2 személyre:

 

1/2 kg gomba

2 közepes sárgarépa

1 kisebb zellergumó

2 kisebb vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

olívaolaj

frissen őrölt fekete bors

cayenne bors

sűrített paradicsom

1 doboz hámozott paradicsom konzerv

szárított oregánó

csipet cukor

spagetti

reszelt sajt

 

A gombát megtisztítjuk, apróra daraboljuk. A hagymákat is megpucoljuk, felaprítjuk, a répákat és a zellert pedig nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Kevés olajat hevítünk egy serpenyőben és a gombákat megpároljuk benne. Sózzuk, borsozzuk, mikor már puhák, kiszedjük őket. Mehet a helyükre a kétféle hagyma, majd a répa és a zeller is. Összekeverjük őket, néhány percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát és a hámozott paradicsomot. A paradicsomokat szétnyomkodjuk egy fakanállal. Fedő alatt, mérsékelt lángon főzzük, néha megkeverjük. Kevés vizet is adhatunk hozzá, ha nagyon besűrűsödne. Mikor már a zöldségek kezdenek puhulni, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kis cayenne borssal, oregánóval, kevés cukorral és egy kevés sűrített paradicsomot adunk hozzá. Puhára főzzük, és al dentére főtt spagettivel és reszelt sajttal tálaljuk.

Tim Mälzer receptje alapján. 

Related Posts with Thumbnails

Csípős-savanyú cukkini

Ezt a receptet még a fűszeres VKF-re készülve találtam az újságokból kivágott receptjeim között. Még a 90-es évek elejéről származik egy Diéta magazinból. Ez volt talán az első újság, ami a táplálkozási trendekkel, életmóddal, korszerű receptekkel foglalkozott, és amikor megnyílt az Ázsia bolt, egy egész sorozatot szponzoráltak benne a különféle fűszerekről, ízesítőkről. Mindegyik számban egy-egy ország jellegzetes fűszereit mutatták be, természetesen mind beszerezhető volt az Ázsia boltban, és recepteket is közöltek hozzájuk. Persze akkor még fogalmam sem volt, mi az a szecsuáni bors, vagy mire jó a szójaszósz vagy a szezámpaszta, de gondosan kivagdostam minden oldalt, és most örülök, hogy azóta értelmet nyert és elérhető minden hozzávaló.

Az alábbi recept a kínai konyha kellékeit bemutató részből származik. Főként azoknak ajánlom, akik nyitottak a szokatlan ízekre. A megadott mennyiségek egy kisebb adaghoz elegendők, de az első kísérlethez megfelel ez az adag. Mi gyömbéres fasírtgombócokkal ettük, de legközelebb  pirított tésztához keverve is ki fogom próbálni.

 


Hozzávalók:

 

2 kisebb cukkini, meghámozva, karikákra vágva

2 kk. apróra vágott gyömbér

2 kk. apróra vágott újhagyma

1 szárított chilipaprika, még jobb a friss, apróra vágva, kimagozva

1 kk. szemes szecsuáni bors

1 kk. kukoricaliszt

1/2  ek. fehérborecet

1/2  ek. szójaszósz

1/2  ek. cukor

kevés olaj

 

Olajat hevítünk egy serpenyőben  és megpirítjuk rajta a szecsuáni borsot, vigyázva, hogy nehogy odaégjen. Rövid idő múlva kihalásszuk a borsokat, az olaj már átvette az aromájukat, nincs rájuk többé szükség. Ebben az olajban megpirítjuk a gyömbért, az újhagymát és a cukkinikarikákat. Ezalatt összekeverjük a többi hozzávalót a mártásnak: a chilit, a lisztet, szójaszószt, borecetet és a cukrot és a cukkinikre öntjük. Összeforgatjuk vele és tállhatjuk is.

  

 
Related Posts with Thumbnails

Fehérjefaló sajtlepények

Az ádáz tojásfehérje-pusztítás keretében kipróbáltam Nemisbéka sajtlepénykéit is. Ő ugyan brokkolikrémmel és piros pestóval körítette, én azonban hagyományosra vettem a figurát és beértem egy visszafogott lángosimitációval. Az eredmény a szerencsés kiválasztott hímegyedek körében nagy sikert aratott.


Hozzávalók:

 

1 tojás

6 tojásfehérje

4 ek. zsemlemorzsa

10 dkg reszelt házi sajt (eredetileg grana padano)

10 dkg reszelt trappista

fehérbors

fokhagymapor (én kihagytam, mert nem szeretem, helyette reszelt foki játszott)

olaj

 

A tetejére: fokhagymás tejföl, reszelt sajt

 

A tojást felverjük, hozzáadjuk a zsemlemorzsát és a fűszereket. Felverjük keményre a fehérjéket és a sajtokkal váltakozva óvatosan a tojásos masszához keverjük. Olajat hevítünk egy serpenyőben és a egy-egy adag masszából lepényt formázunk, majd mindkét oldalát aranybarnára sütjük.

 

Megjegyzés: a massza elég lágy, de mégsem javaslom a zsemlemorzsa mennyiségének növelését, mert akkor dominálni fog az íze. A sajtokból érdemes karakteres ízűeket választani, nekem ezek voltak otthon.

Related Posts with Thumbnails

Mákfagyi

 


Hozzávalók:

 

2 dl tej

3 dl tejszín

8 dkg darált mák

5 dkg méz

2 tojássárgája

10 dkg cukor

1 csomag Bourbon vaníliás cukor 

 

A tejet, a tejszínt és a mézet elkeverem a mákkal és a vaníliás cukorral. Kis lángon felmelegítem, de nem hagyom felforrni. Közben a tojássárgákat a cukorral habosra keverem és folyamatos keverés közben, lassan hozzáöntöm a tejes-tejszínes keveréket. Kicsit még melegítem együtt, amíg sűrűsödni kezd, utána hideg vízbe állítva kihűtöm. Mehet a hűtőbe egy éjszakára, másnap meg a fagyigépbe. Szerintem isteni fagyi lett belőle.


Ezt a receptet módosítottam.

 
Related Posts with Thumbnails

Muffinnak álcázott fehér piskóta

A maradék tojásfehérjék sorsát fontolgatva eszembe jutott Horváth Ilona fehér piskóta receptje. Anyukám gyakran süti őzgerincformában, gyümölcskenyérszerűen, mindenfélét beledobálva. Most csak két fehérjém volt, ezért inkább muffinsütőben sütöttem, így 6 darab lett belőle. Aszalt vörösáfonya, étcsoki és mogyoró volt a turbó benne. Nagyon finom lett, ideális fehérjepusztító recept.

 


Hozzávalók 12 muffinhoz:

 

4 tojásfehérje

8 dkg cukor

12 dkg liszt

2 tk. sütőpor

6 dkg olvasztott vaj

1 citrom reszelt héja

pici só

2 marék aszalt vörösáfonya, félbevágva

2 marék mogyoró, felaprítva

kb. 5 dkg étcsoki, kockákra vágva

 

A fehérjéket pici sóval habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot és fényesre verjük vele. Fokozatosan belekeverjük az átszitált sütőporos lisztet, végül egy keverőlapáttal beleforgatjuk a felolvasztott és lehűtött vajat, majd a citromhéjat, a felaprított áfonyát, mogyorót és étcsokit. Papírkosárkákkal bélelt muffinsütőbe töltjük a tésztát és légkeveréses sütőben 170 fokon kb. 15-20 perc alatt megsütjük (tűpróba).

Related Posts with Thumbnails

Erdélyi csirkeraguleves

Az eddigi levesposztok alapján valószínűleg mindenki azt gondolja, mi csak krémleveseket eszünk. Ez persze nem így van, bár tény, hogy nem gyakran készítek klasszikus leveseket, de azért néha készül egy-egy zöldborsó-, zöldbab- vagy lencseleves is, nem beszélve a nagy kedvencről, a húslevesről. Ezekről azonban nem posztolok, nem valószínű, hogy sok újat tudnék mondani. Most viszont kivételt teszek, mert bár ez a leves is nagyon egyszerű, de talán nem annyira közismert, és ebben a nyári melegben kifejezetten üdítő. A családi receptgyűjteményünk része, hogy honnan került oda, nem tudom.

 

 

Hozzávalók:

 

1 db csirkemell kicsontozva, lebőrözve, kockára vágva

1-2 sárgarépa

1-2 fehérrépa

1 kisebb zeller

1 babérlevél

őrölt bors

(bio)leveskocka

2 ek. étolaj

1 púpozott ek. liszt

1 citrom

petrezselyem

tejföl (opcionális)

 

A csirkemellkockákat kb. 2 liter hideg vízben feltesszük főni. Miután lehaboztuk, beletesszük a babérlevelet, a kis kockákra vágott zöldségeket és a többi fűszert és ízesítőt. Addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Ekkor világos rántást készítünk 2 ek. étolajból és 1 púpozott ek. lisztből és besűrítjük vele a levest (először kevés hideg vízzel keverjük el csomómentesre, utána adjuk a leveshez). Tetszés szerint tésztát is főzhetünk bele, mi cérnametélttel ettük.

Tálalás előtt kevés citromlevet adunk hozzá és belekarikázunk egy egész citromot. Megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel és tejfölt is adhatunk hozzá.

Nagyon finom, savanykás leves, én imádom kienni belőle a citromkarikákat. :)

 
Related Posts with Thumbnails

Akció!

Az Alexandra online-on június 8-án, pénteken A kenyér és egyéb péksütemények című könyv 5999 ft helyett 2990 ft-ért rendelhető!

Related Posts with Thumbnails

VKF V. - Fűszerek: párolt padlizsán szezámmártással

Aubergine-nek köszönhetően egyik kedvenc témámban, a fűszerek világában kellett elmélyednem, hogy megalkossam az ötödik (!) pályaművemet. Szeretem a fűszereket, gyakran kísérletezem velük, ezért nem volt könnyű csak egyre fókuszálnom. Nem is sikerült igazán... De a rend kedvéért azt mondom, a szezámmag a kiszemeltem, a szecsuáni borsról meg már írtam, így most nem foglalkozom kiemelten vele.  

 

A szezámmag

(Sesamum indicum)

 

A szezám régi kultúrnövény, már az egyiptomiak is ismerték. Ma Kínában, Indiában, a Közel-Keleten, Afrikában és Mexikóban termesztik.

Színük alapján háromféle magot különböztetünk meg, van krémfehér, barna és fekete. A sötétebbeknek intenzívebb az íze. Használják a magot egészben, őrölve és olajat is sajtolnak belőle. Európában az olaj pirítatlan szezámból készül, ezért világos színű, és főzőolajnak használják, míg Keleten pirítottból, ez okozza sötétebb színét és erőteljesebb aromáját, ezt általában a találás előtt adják az ételhez

 

Sokféleképpen felhasználhatjuk:

 

Péksütemények megszórására, mint a mákot

Megpirítva párolt zöldségek tetejére pl. brokkoli, spárga, karfiol

Keleti ihletésű salátákba

Édességekbe pl. a halvába, ami mandulából, szezámból és cukorból készül

Hummuszba

 

Keleten az őrölt magvakból krémet (tahini) készítenek, és a szezámmag  az egyik alkotóeleme az észak-afrikai fűszerkeveréknek, a zahtarnak is (2 rész szezámmag, 1 rész őrölt cserző szömörce/sumach, 1 rész szárított kakukkfű) , melyet Törökországban és Jordániában is használnak húsgombócokra és zöldségekre szórva.


 

Párolt padlizsán szezámmártással


Hozzávalók 4 személyre:

 

4 padlizsán

3 gerezd fokhagyma

2 ek. szezámpaszta (tahini)

2 ek. szezámolaj

3 ek. világos szójaszósz

2 ek. borecet

2 ek. száraz fehér bor

1 kk. chilimártás vagy chiliolaj

1/4 kk. őrölt szecsuáni bors (fagara)

egy marék korianderlevél vagy petrezselyem

egy marék szezámmag

 

Először a mártást készítjük el, mert jót tesz neki, ha érleljük fogyasztás előtt. A koriander- vagy petrezselyemleveleket megmossuk, lerázogatjuk és egy éles késsel felaprítjuk. A fokhagymagerezdeket egy mozsárban péppé törjük. A többi alkotórészt egy kis tálban összedolgozzuk, belekeverjük a fokhagymát és a zöldfűszert is. Ezzel a mártás kész.

A padlizsánokat megmossuk, meghámozzuk, kb. 1 cm-es karikákra vágjuk, besózzuk. Állni hagyjuk, hogy a keserű levét kiizzadja. Ezt aztán leöntjük róla, megtörölgetjük és forró serpenyőben kevés olajon megsütjük. Ha sütés közben egy fakanállal nyomkodjuk, gyorsabban elkészül. Kicsit kihűtjük, majd kisebb cafatokra tépkedjük és beleforgatjuk a mártásba. A mártás ízlés szerint hígítható kevés vízzel vagy natúr joghurttal. Végül megszórjuk egy marék pirított szezámmaggal. Grillezett húshoz, kebabhoz finom köret.  

 

Jill Norman Fűszerek nagy képeskönyve című műve alapján.

További információ és recept a szezámról:

Ilkas und Ullis Kräuterecke
Gernot Katzer
Epicentre

Szezámmagos csirkefalatok
Csirkemell szezámos-mézes bundában


Related Posts with Thumbnails

Csirkés lasagne gombával és kukoricával

Svájcban élő barátnőm meglepett néhány receptes magazinnal, többek között egy fogyókúrás különszámmal. Több recept is inspirált, végül egy csirkés-gombás lasagne lett a befutó tegnap. Mivel nem fogyózom, a diétás besameltől eltekintettem, maradtam a klasszikusnál és a tölteléket megtoldottam egy fél doboz konzerv kukoricával. Íme az eredmény:

Hozzávalók:

9 lap lasagne (a tepsi méretétől függően)

1 csirkemellfilé

50 dkg gomba

fél doboz kukoricakonzerv

maradék hóvirágsajt (lehet mozarella, vagy bármi)

1 vöröshagyma

kevés olaj

5 dkg vaj

5 dkg liszt

7 dl tej

bors

szerecsendió

kakukkfű

a tetejére reszelt sajt (parmezán, füstölt stb)

 


A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk. A kukoricát lecsöpögtetjük, a hagymát megtisztítjuk, apró kockákra
vágjuk. A csirkemellfilét apró csíkokra/kockákra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel.

Forró olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, aztán mehet rá a gomba. Sózzuk, borsozzuk, megpároljuk. Ha puha, kiszedegetjük, megint egy kis olajat öntünk a serpenyőbe és megsütjük benne a csirkekockákat.

A vajat egy lábasban megolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, halvány barnára pirítjuk és mehet bele lassan, fokozatosan a tej. Közben egy kézi habverővel állandóan kevergetjük. Addig főzzük, míg kicsit besűsűsödik. Közben sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval.

Ekkor jön az összeállítás. Egy kisebb szögletes tepsi aljára csurgatunk a besamelből, rárakunk egy sor lasagnelapot, megint kevés mártás, majd megszórjuk kukoricával, gombával, csirkével, sajtot morzsolunk rá. Újabb lapok, besamel, töltelék. A tetejére megint besamel és reszelt sajt kerül. Mehet a sütőbe, 180 fokon sütöttem  kb. 40 percig, először fólia alatt, majd a végén anélkül, hogy a sajt megpiruljon.

A Die 90 besten Low-fat-Rezepte volt a forrás.
 

 

Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak
« 2007. május 2007. július »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010