Piacra menni mindig magában rejti azt a veszélyt, hogy az ember megvesz minden rámosolygó zöldséget-gyümölcsöt, aztán hazaérve lassan alábbhagy a lelkesedés, és a szerzemények szép lassan zsugorodni, aszalódni kezdenek a hűtő alsó fiókjában. Velem is ez történt, de kivételesen résen voltam, és még kellő időben beavatkoztam, így a hűtőben várakozó padlizsán, cukkini, zöldbab, paprika és paradicsom elég gyorsan kellemes nyári vacsorává avanzsált. A gyors intervenció érdekében kivételesen nem kutattam új receptek után, hanem tutira mentem. Így készült el az alábbi zöldségleves, másnap pedig a ratatouille. Mindkettőből jót ettünk, utóbbihoz Szeremley szemelt rizlingje dukált.
Zöldségleves
Hozzávalók:
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1-2 marék zöldbab 2 cm-es darabokra vágva
4-5 szem krumpli meghámozva, felkockázva
3-4 paradicsom feldarabolva
2 paprika szeletekben
1 kisebb cukkini lehéjazva, felkarikázva
só
petrezselyem
2-3 tk. sózott darált paprika (anyukám eltevése)
2 l víz
1-2 ek. liszt
A hagymákat megtisztítottam, felaprítottam és egy fazékban kevés olajon üvegesre pirítottam. Utána megszórtam a liszttel, megkevertem, kicsit pirítottam, majd hozzákevertem a többi zöldséget és nyakon öntöttem a 2 liter vízzel. Sóztam, darált paprikával ízesítettem és fedő alatt, kis lángon főztem, míg a zöldségek meg nem puhultak. A felaprított petrezselymet csak a vége felé szórtam a levesbe.
Ratatouille
Hozzávalók 4 adaghoz.
2 kisebb padlizsán
2 kisebb cukkini
3-4 nagyobb paradicsom
3 paprika
2 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só
frissen őrölt bors
zöldfűszerek: kakukkfű, bazsalikom, oregano, rozmaring
1-2 ek. sűrített paradicsom
kb. 1 dl víz
A padlizsánt meghámoztam, kisebb kockákra vágtam és lesóztam. Kb. fél óra múlva leöntöttem róla a levet. A paradicsomot eredetileg le kell forrázni, és a héjától megszabadítani, most én ezt kihagytam. Tisztítás-hámozás után a cukkinikat felkarikáztam, a hagymákat felaprítottam. A paprikát, paradicsomot is nagyobb darabokra vágtam. Először a hagymákat üvegesre pirítottam az olajon, utána hozzáadtam a többi zöldséget, megkevertem, sóztam, borsoztam, megszórtam zöldfűszerekkel. Hozzáöntöttem kb. 1 dl vizet és 1-2 ek. sűrített paradicsomot. Fedő alatt lassú tűzön pároltam, kb. 30 perc alatt lett kész. Friss kenyérrel és fehérborral kísértük.
Megjegyzés: újkrumplikockákat is főzhetünk bele, úgy még laktatóbb és tartalmasabb
Megosztás
Tandoori csirkecombok
Hozzávalók:
kb. 1 kg alsó és felső csirkecomb bőre nélkül (nálunk 4-4 darab)
4 ek. citromlé
só ízlés szerint
1/2 tk. chilipor
2 gerezd fokhagyma
2 dkg gyömbér
300 g natúr joghurt
1 tk. őrölt római kömény
1 tk. koriander mozsárban összezúzva
1/4 tk. őrölt kurkuma
1/2 tk. garam masala
frissen őrölt bors
A csirkedarabokat megmossuk, szárazra törölgetjük, egy éles késsel ferdén 3-4 mély hasítékot vágunk beléjük, hogy a fűszerek behatolhassanak a hús belsejébe. Összekeverjük a citromlevet, a chiliport és a sót, és bedörzsöljük vele a husikat, majd egy negyed órát állni hagyjuk.
Megpucoljuk a fokhagymát és apró kockákra vágjuk, majd a gyömbért is meghámozzuk és lereszeljük. Belekeverjük őket a joghurtba. Hozzáadjuk a többi fűszert is (kömény, koriander, kurkuma, garam masala), jól elkeverjük. A husikat egy fedeles tálba rakosgatjuk, nyakon öntjük a joghurtpáccal, jól beledörzsöljük a hasadékokba és egy éjszakán keresztül érleljük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy nagy tepsit kibélelünk alufóliával és elrendezzük rajta a húst a páccal tetején. Frissen őrölt borsot tekerünk rá és a középső rácson kb. 45 perc alatt készre sütjük. Sütés közben néhányszor megkenegetjük a maradék páccal.
Paradicsomos raita
Hozzávalók:
1 gerezd fokhagyma
1 cső zöld chili (nálam ennek hiányában 1 piros szárított)
2 ek. szezámolaj
1/2 tk. őrölt római kömény
1/2 tk. barna/fekete mustármag
300 g natúr joghurt
só
4 nagy paradicsom
A fokhagymát megpucoljuk, felaprítjuk, a chilit is kimagozzuk és apró darabokra vágjuk. Az olajat egy serpenyőbe öntjük, felhevítjük és megpirítjuk rajta a fűszereket. A joghurtba keverünk mindent, meg is sózzuk és minimum 1 órán át állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Ezalatt a paradicsomokat megmossuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk. Végül hozzáadjuk a fűszeres joghurthoz és tálaljuk. A csirkéhez ezt ettük és chapatit haraptunk mellé.
Amint ígértem, beszámolok a hétvégi indiai konyhakísérleteimről. Miután átrágtam magam a szakirodalmon és beszereztem a szükséges fűszereket, kezdésnek 4-re csökkentettem az aktuálisan kipróbálandó receptek számát (nem volt könnyű művelet, mert rengeteg szimpatikus receptet találtam). Miután olvastam, hogy az indiai háziasszonyok gyakorlatilag egész napjukat a konyhában töltik, nem mertem minden fogást egy napra ütemezni, így az egész hétvége India jegyében telt, sőt maradt bőven étel a hét elejére is. A menü a következő volt:
Lencse-Dal vegyes zöldséggel
Tandoori csirke
Paradicsomos raita
Chapati
A Daltól egy kicsit féltem, mert a sok fűszeren kívül semmi extra hozzávaló nincs benne, a vöröslencse és a többi zöldség is elég semleges ízű, tartottam tőle, hogy esetleg jellegtelen lesz. Az eredmény azonban végérvényesen eloszlatta a félelmeimet, és rögtön rá is világított az indiai konyha lényegére: hogyan lehet az alapanyagok viszonylag szűk köréből (krumpli, karfiol, hüvelyesek, rizs stb.) a különleges és bőséges fűszerezéssel egészen egyedi ízvilágot alkotni.
Lencse-Dal vegyes zöldséggel
Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg vörös lencse
1 vöröshagyma
4 ek. vaj /olaj
1 tk. egész római kömény
1 tk. őrölt kurkuma
1/4 1k. chilipor
1/2 tk. őrölt pirospaprika
1 tk. garam masala
2 babérlevél
só
kb. fél kiló vegyes zöldség, nálam: 1 cukkini, 1 padlizsán, 1-2 marék zöldbab
1 tk. barna mustármag
frissen őrölt fekete bors
kókuszreszelék
A lencsét hideg folyó vízben leöblítjük, lecsepegtetjük. A vöröshagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk. 2 ek. zsiradékot felhevítünk egy mélyebb serpenyőben, a római köményt megpirítjuk benne, majd hozzáadjuk a hagymát, gyakran kevergetve aranybarnára pirítjuk. Megszórjuk kurkumával, chilivel, paprikával és garam masalával, kicsit együtt pirítjuk. Hozzáöntjük a lencsét, átkeverjük, majd felöntjük kb.1 l vízzel (először inkább kicsit kevesebbel, s ha kell, még pótoljuk) és beledobunk egy babérlevelet és sózzuk. Fedő alatt, közepes lángon kb. 20 perc alatt puhára főzzük, közben néha megkeverjük.
Ezalatt a zöldségeket megmossuk, meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk. A maradék zsiradékot felhevítjük, beledobjuk a mustármagot és a másik babérlevelet. Kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a zöldségeket, átkeverjük, kicsit hagyjuk pirulni, majd felöntjük egy kevés vízzel és fedő alatt puhára pároljuk. Sóval és borssal ízesítjük.
A kész dalt tálakba szedjük, a zöldségragut a közepére halmozzuk és megszórjuk kókuszreszelékkel. Chapatit kínálunk mellé.
Chapati – indiai lepénykenyér
Hozzávalók 8 darabhoz:
12,5 dkg finomliszt, meg amennyit még gyúrás közben felvesz
7,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
fél tk. só
1 ek. olaj
fél tk. őrölt római kömény
kb. 1 dl langyos víz
A liszteket átszitáltam, a sóval és a köménnyel elkevertem. Hozzáadtam az olajat és fokozatosan a vizet, kézzel összegyúrtam. 10-15 percig dagasztottam kézzel, közben folyamatosan kellett adagolni a lisztet, míg egy megfelelő állagú golyóvá össze nem állt. Gyúrás után egy olajjal megkent folpackba csomagoltam a tésztagolyót és 30 percet pihentettem. Ezután 8 részre osztottam, golyókat formáztam és nedves konyharuhával letakarva még 15 percet pihentettem. Majd egyesével vékony koronggá nyújtottam őket, olyan amerikai palacsinta nagyságú lepényeket kaptam. Forró teflon serpenyőben kisütöttem a lepényeket, mindkét oldalukat kb. fél percig, amíg szépen meg nem barnultak. Mikor hólyagosodni kezdenek, egy összehajtogatott konyharuhával le kell nyomkodni őket. Tálalásig egy tányérra szedve és egy másik mélytányérral beborítva várakoztak.
Megosztás
Hozzávalók 4 személyre:
kb. 50 dkg kimagozott meggy
kb. 10 dkg cukor
2 szegfűszeg
fél tk. őrölt fahéj
2 dl tejszín
2 dl tej
kis darab citromhéj
pici só
1 ek. étkezési keményítő
8 ek. kókuszreszelék
A meggyet feltettem főni 1 liter vízben, melyhez hozzáadtam a 2 dl tejet, a cukrot, a sót és a fűszereket. Nem sokkal forrás után hozzáadtam a tejszín nagyrészét és a kókuszreszeléket, azzal is felfőztem, majd a maradék tejszínt elkevertem a keményítővel és a levesbe csorgattam folyamatos keverés mellett. Megvártam míg gyöngyözni kezd és érezhetően kicsit besűrűsödik és elzártam a lángot. Hideg vízfürdőbe állítva lehűtöttem és betettem a hűtőbe. Hidegen tálaltam.
A Gyümölcsételek című könyv receptjét módosítottam.
További meggyreceptek nálam:
Beledobálós
Megosztás
Cserkéhez hasonlóan engem is elkapott az India-láz. A megfelelő szakirodalom már rendelkezésemre állt, csak a szükséges fűszerek vártak beszerzésre. Nem akartam nagy túrát tenni, ezért először a Ferenc körúti arab fűszereshez mentem (a Corvin mozi oldalán a körúton, a török étkezde mellett). Mint kiderült, néhány üzlettel arrébb költözött, a fűszerválasztéka elég gyér, az árai pedig elég arcpirítóak. Vettem kimérve 5 dkg sumachot (125 forint), majd tanácsukat követve a túloldali indiai boltot céloztam meg. Ott sajnos fűszerek nincsenek, de nagyon kedvesen továbbküldtek a pár üzlettel arrébb lévő fűszereshez. Nemrég nyílhatott a kis üzlet, de nagy szerencsém volt vele, mert a friss currylevél és a csicseriborsóliszt kivételével mindent megkaptam. Mondjuk a kókusztejtől eltekintettem, ha jól emlékszem egy normál doboz 500 felé közelített. Végül a következő dolgok kerültek a kosaramba:
1 kis csomag garam masala 150 forint
1 zacskó barna mustármag 489 forint /10 dkg
1 zacskó egész római kömény 389 forint /10 dkg
2 konzerv csicseriborsó 220 forint /40 dkg
1 csomag fekete olívabogyó 200 forint /20 dkg
Én nem vettem, de szerintem jó áron volt műanyag dobozos kiszerelésű tahini, a 800 gr-os doboz került 1100 forintba, de volt kisebb kiszerelésben is.
Előző napi Vasedénylátogatásom alkalmával pedig gazdagabb lettem egy újabb elengedhetetlen konyhai kellékkel, egy fokhagymahámozó készséggel. Most az üzlet születésnapi akciójának keretében kemény 200 forintot fizettem ezért a csodáért. :) Azóta már ki is próbáltam, száraz, vízszintes felületen teljesen jól működik, és még az én műszaki érzékem is elég a kezeléséhez: elegáns mozdulatokkal lehet hengergetni a csőbe helyezett fokhagymagerezdet, míg meg nem szabadul a héjától.
Hozzávalók:
3 tojás
1,5 dl étolaj
23 dkg cukor
20 dkg rétesliszt
fél csomag sütőpor
1 kk. szódabikarbona
csipet só
2 kk. fahéj
10 dkg összevagdalt dió vagy mogyoró
25 dkg (kb. 3 közepes méretű) sárgarépa lereszelve (nagylyukú reszelőn)
Egy kisebb szögletes tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tojásokat habosra verjük az olajjal, cukorral. A lisztet átszitáljuk, elkeverjük a sütőporral, szódabikarbonával, a fahéjjal és a sóval. Apródonként a tojásos masszához adjuk. A végén beleforgatjuk a tésztába a répát és a magvakat is. A tepsibe öntjük, 160 fokon kb. 45 perc alatt megsütjük. Miután elkészült, 20 percig pihentetjük.
Citrommáz a tetejére (opcionális, nélküle is nagyon finom):
13 dkg porcukor átszitálva
1-2 ek. reszelt citromhéj
1 kk. citromlé
1 dkg vaj
2 kk. tej
Az egészet elkeverjük és forró vízfürdő fölött megolvasztjuk, majd a süti tetejére csorgatjuk.
Mint látható, a máz nálam ezúttal elmaradt.
A recept Piskóták percek alatt című kis füzetből származik.
Megosztás
Hogy mennyire kínai, nem tudom, túl sok hókuszpókusz nincs benne, de évek óta a repertoár része. Még gimnáziumi emlékeket idéz, amikor a karácsonyi ajándékozások a barátnőkkel mindig nagy evészetekbe torkollottak. Ez akkor még nagyon extrém volt az édes-sós ízvilágával. A recept egyébként Lajos Marié.
Hozzávalók 4 személyre:
2 csirkemellfilé
1 konzerv ananász lecsepegtetve
4-5 ek. liszt
kevés olaj
só
őrölt fehér bors
1 dl ananászlé
3 ek. citromlé
2 dl száraz fehérbor
1 kk. szójaszósz (elhagyható)
1 kk. kristálycukor
1 ek. kukoricaliszt
A lebőrözött melleket szárazra törölgetjük és egyenlő nagyságú, kisebb kockákra vagy csíkokra vágjuk. Meghempergetjük a husikat a lisztben, és kevés olajon egy serpenyőben aranybarnára pirítjuk őket, közben sózzuk, borsozzuk. Ha kész (nem kell teljesen készre sütni, csak legyen már színe), hozzáöntjük az ananászlevet, a lecsepegtetett ananászkockákat, a citromlevet, a bort, a cukrot és a szójaszószt. Jól elkeverjük, sózzuk, majd fedő alatt puhára főzzük.
Túl hígnak találtam, ezért a végén egy kis maradék ananászlével kikevertem egy ek. kukoricalisztet és besűrítettem vele kicsit a mártást. Párolt rizzsel tálaltam.
Megosztás
Nemisbékának hála, ha már főzni nincs erőm-időm, legalább pötyöghetek egy posztot arról, hogy milyen hatással is van rám és családomra önnön blogom és mások művei.
Lássuk a szűkebb családot. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy férjem egyben blogalkotótársam is, ő készíti a fotókat, így legfeljebb akkor morog, ha már nagyon-nagyon éhes, mert fotózni legalább annyira szeret, mint enni. Mára már rögzültek a körülmények és a munkamegosztás. Műteremként az erkély funkcionál, a food styling az én feladatom, ehhez kapcsolódóan az edények, alátétek, csomagolópapírok stb. beszerzése. Miután megalkottam a művet, kínosan ügyelve, hogy nehogy a tányérra cseppenjen itt-ott az étel, remegő kézzel kiegyensúlyozom a kompozíciót az erkélyre és felszólítom férjemet hogy azonnal fotózzon, mielőtt összeroskad, szétfolyik, elolvad minden. További motiváció a számára, hogy miután elkészült, rituálisan bekebelezheti a fotótémát. Miután megette, többnyire rohan a számítógéphez és tölti fel a képeket, hogy megnézze, jól sikerültek-e, sőt van amikor ez a lépés megelőzi a bekebelezés édes perceit.
Kislányunk egyelőre még nem érintett az ügyben, az ő pépjeit nem örökítjük meg, de félek, hogy később ő már nem fogja ilyen békésen tűrni az alkotómunkát.
A blogírás,-olvasás annyiban változtatta meg főzési stílusomat, hogy megsokszorozta kísérletező kedvem. Régebben is nyitott voltam a különleges fűszerekre, kombinációkra, most viszont sokkal gyakrabban próbálok ki újdonságokat. A többiek abszolút inspirálnak, könnyen lelkesedő típus vagyok (lsd. fagyigépvásárlás), és szeretem letesztelni a nekem tetsző recepteket. Ezekről aztán szívesen is posztolok, hogy én is felhívjam a figyelmet egy-egy jól bevált receptre. Azt is szeretem, ha nekem érkezik visszajelzés, hogy kipróbált valaki valamit és ízlett vagy épp nem ízlett neki. Az meg végképp megmelengeti a szívem, hogy tudom, a barátiam közül többen rendszeresen olvassák és megfőzik a szösszeneteimet.
Továbbadom a lehetőséget ezúttal Mammának és Lila Fügének.
Fel lettem szólítva finoman, de határozottan, hogy tegyem már közkinccsé az említett gyömbéres húsgolyók receptjét. Az igazság az, hogy azért nem raktam fel eddig, mert én nem voltam száz százalékig elégedett vele (férjemnek ízlett). Annyit változtattam rajta, hogy pulykahúsból csináltam, és ami nem tetszett, hogy dominált a húsíz, amit én nagyon nem szeretek. Így utólag azt mondom, mehet bele nyugodtan több fűszer, például fokhagyma, és valószínűleg a sertéshús jobb választás, és a hagyományos olajban sütés is jobb ez esetben.
A recept egyébként Giannitól származik (amit egyébként én kétlek), egy régebbi Maximából vágtam ki, annak ellenére, hogy Giannit nem tartom hiteles szakácsnak, a magazin fotóin pedig különösen bosszantó volt. Megbocsáthatatlan bűne, hogy játszik az étellel :), a mélypont egyébként az volt, amikor a karácsonyi számban a gömbdíszekből heregolyókat alkotott.
A kicsit bő lére eresztett bevezető után következzen a recept.
Gyömbéres húsgolyók
Hozzávalók:
60 dkg darált sertéshús
1 citrom reszelt héja
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem felaprítva
3 tojás
5 dkg liszt
2 ek. szezámmag
10 dkg zsemlemorzsa
2 ek. olívaolaj
só
bors
kis darab gyömbér reszelve
A darált hússal összekeverünk egy tojást, a felaprított petrezselymet, az összezúzott fokhagymát, a reszelt citromhéjat és egy kiskanál reszelt gyömbért. Sózzuk, borsozzuk, összedolgozzuk és vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle. Lisztbe hempergetjük, belemártjuk a felvert tojásba (a maradék kettő), majd jöhet a szezámmagos zsemlemorzsa. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket, kevés olajjal meglocsoljuk és 200 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Sütés közben néhányszor megforgatjuk.
Megosztás
Csak nem bírtam magammal, és 30 fokban is beizzítottam a sütőmet egy gyors gyümölcsös süti reményében. A recept egyik ex- kolléganő barátnőmtől, Nórától származik, és már évek óta türelmesen várt a kripróbálásra. Kár volt ennyit váratni, mert nagyon finom, könnyű, olyasmi a tésztája, mint a citromos sütié, csak nem olyan citromos. Mindenféle gyümölccsel lehet kísérletezni, én most meggyet dobáltam bele. Ez az a fajta veszélyes süti, amiből egy ültő helyében képes az ember egy fél tepsi mennyiséget elpusztítani. Szóval az alábbi adag 2 személyre szól. :)
Hozzávalók:
5 tojássárgája
10 dkg porcukor
1 zacskó vanilincukor
10 dkg olvasztott vaj/margarin
1 citrom héja és leve
6 ek. tej
20 dkg liszt
fél zacskó sütőpor
5 fehérje kemény habbá verve
25-30 dkg idénygyümölcs, itt éppen meggy kimagozva, lecsepegtetve
A szokásos kevert tészta metódus szerint járunk el, azaz a tojássárgákat habosra keverjük a kétféle cukorral, és a folyadékokat a liszttel felváltva adagoljuk bele. A végén egy keverőlapáttal beleforgatjuk a felvert habot. Egy közepes méretű, papírral bélelt szögletes formába öntjük a tésztát, megszórjuk a gyümölccsel és tűpróbáig sütjük. 150 fokon sütöttem kb. 40 percig.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010