Hasonlóan Rióhoz én is nagy rajongója lettem a Cserpes sajtműhely termékeinek. A hihetetlenül lepukkant, de mindig újabb kellemes meglepetésekkel szolgáló kispesti piacon bukkantam a standjukra és az első, amit kiszúrtam a Hóvirág sajt volt. A hozzá fűződő múlhatatlan érzelmeimről már írtam, nem volt kérdés, hogy veszek egy darabot. Ezen kívül én is vettem joghurtot, többféle gyümölcsös is van, a meggyest és a barackosat próbáltam, szívből ajánlom mindkettőt.
Az említett piacon van egy házi tejes bolt is, ahol házi tejet, vajat és tejszínt szoktam venni. Nemrég megmaradt a tejből egy fél liternyi adag, és mire észbe kaptam, már kicsapódott benne a zsír. Hirtelen ötlettől vezérelve felforraltam, majd a kicsapódott zsíros részeket kihalásztam belőle és egy tiszta textilpelenkán lecsepegtettem. Ezután sóztam, borsoztam és olasz fűszerkeveréket szórtam bele, majd szorosan visszatekertem a pelusba. Ment a hűtőbe, három könyvet pakoltam a tetejére. Fél napig préseltem, míg elérte a képen látható állapotot. Nagyon finom sajt lett belőle.

Hogy bírták a könyvek a hűtést?
Ó, nagyon köszi ezt a Cserpes-sajtos infót, körbenéztem a neten -egy suliba jártam Cserpes úrral :P
Phzs, nem vizsgáltam meg őket utána, de szó, mi szó férjem ralis könyveit áldoztam fel e célra...:)De nagy bajuk nem lett, kicsit kihűltek. Stahl egyébként Agatha Christie-t és Rejtőt ajánlja bevetésre.
Szia! Mennyire jól néz ki a sajtod! POnt passzolna a ma sütött rozskenyeremhez...nyammm. A Cserpesről csupa jókat tudok csak mondani, a krémtúrójuk valami álom. A joghurtok is szuperek. Ajánlom a körözöttet, a vajat, és a tejet is.
Köszi! A vajat már próbáltam, meg a snidlinges sajtkrémet. Eddig minden bejött.
Én is a kispesti piac Cserpes boltjából szerzem be a tejterméket. Amióta felfedeztem ezt a boltot senki nem tudna rávenni, hogy újból multiktól vegyek bármilyen tejterméket. Friss, házias, tartósítószer és színezőanyagmentes, ráadásul ultra finom. Kell ennél több?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Én most elepedek egy kis hóvirág sajtért.
Nagyon guszta lett az olasz.