Citromos tejberizs karamellkéreggel

Miközben fagyireceptek után kutattam, kezembe került Nigella ezen könyve, mely nemrég jelent meg magyarul  Egész évben nyári ízek címmel. Eddig még nem főztem belőle, pedig már megvan egy ideje, most viszont több receptje is beindította a fantáziámat. A hétvégén aztán belevágtam a megvalósításba. Felborítva a sorrendet először a desszert következik.

 

 

Hozzávalók:

 

10 dkg rizs

2 citrom reszelt héja

1 citrom leve

1 l zsíros tej

3 ek. cukor

2,5 dl habtejszín

porcukor a tetejére

 

A rizst és a citromhéjat elkeverjük a tejjel és egy nagyobb lábasban feltesszük főni. Közepes lángon főzzük, miután felforrt a tej, lejjebb vesszük a lángot. Kb. 40 perc alatt megfő a rizs, addigra a tej nagy részét magába szívja. Ekkor levesszük a lángról és belekeverjük a cukrot. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a citromlevet is hozzáadjuk.  Egy tálba szedjük, a tetejét megszórjuk porcukorral, hogy ne bőrösödjön be, kihűtjük és a hűtőbe tesszük. Miután jól lehűlt, kivesszük, a tejszínhabot felverjük és óvatosan beleforgatjuk.

 

Ez az eredeti recept. Én némileg változtattam rajta, kicsit több cukrot tettem bele, egy pici sót is, a tejszínt pedig kihagytam, helyette megszórtam kristálycukorral és szeretett pisztolyommal karamellizáltam, illetve hogy pontos legyek férjemmel karamellizáltattam. Nekem nagyon ízlett, jól passzolt a savanykás rizshez az édes karamellkéreg.

 
Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Desszert

Címkék

citrom , rizs , tej , tejszín

Komment

Eddig 1 komment érkezett

  1. pirikenagyi/albana:
    2007. 05. 21. 16:53

    Helló Kicsivú! Dobtam neked egy hógolyós kördést!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010