Hozzávalók:
6,5 dl zsíros tej (ha van, házi)
4 tojás
10 dkg kristálycukor
1 rúd vanília kikapart belseje v. 1 zacskó Bourbon vanília
kristálycukor a tetejére
A sütőt előmelegítjük 150 fokra, előkészítünk egy mély tepsit és 6 tűzálló (pl. kerámia) sütőformát.
Felmelegítjük a tejet, hogy remegjen a felszíne, de még ne forrjon. Egy tálban a tojásokat a cukorral és a vaníliával a robotgéppel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a forró tejet és folyamatosan keverjük. Visszatesszük a lángra, addig melegítjük, míg besűrűsödik, vigyázva, hogy ne forrjon fel. Ezután beletöltjük a kis kerámia formákba, melyeket beleállítunk a tepsibe, amit előzőleg forró vízzel töltöttünk meg (a víznek az edények kb. 2/3-áig kell érnie). Tegyük a sütőbe és gőzöljük kb. 30 percen keresztül. Ha letelt az idő, vegyük ki, hagyjuk kihűlni, majd tegyük a hűtőbe. Tálalás előtt szórjuk meg a tetejét cukorral és karamellizáló pisztollyal olvasszuk rá. Hagyjuk a karamellt megkeményedni, majd egy kiskanál segítségével kéjesen törjük fel és kanalazzuk ki a mennyei krémet.
Joanne Harris A francia piac című művének karamellkrémét vetettem össze Chili és Vanilia útmutatásaival.
Megjegyzés: a sütési időt eredetileg Harristől vettem, így 45 percig volt a sütőben, emiatt teljesen megszilárdult a krém (Harris kiborítható krémet csinál belőle). Ezért itt a Chili által megadott idő szerepel. De lehet, hogy az állagát az is befolyásolja, hogy tejjel vagy tejszínnel készül.
Ez a filmrészlet pedig azt a momentumot mutatja, ami hosszú időre elültette fejemben a créme brulée gondolatát: :)
Megosztás

Hát igen, már nagyon rég vágytam erre.:) De be is jött az íze nagyon, nem tojásíz, azt én is utálom. Amúgy elég édes, lehet, hogy gyümölccsel is ki fogom próbálni, mondjuk egy réteg eper az aljára. Ha jól értem, lassan nem férsz a hűtődbe a fehérjéktől...:) Mi lesz velük? Kókuszcsók? Amaretti? Fehérpiskóta?
Múltkoriban a Szombati konyhalázban Anthony mikróban csináltam magát a krémet. Tök gyors volt úgy. Sajna elfelejtettem a konkrét receptet :(
Akkor majd mi is csinálunk, de pisztoly híján majd folyatok rá egy kis karamellt, aztán ha kidermedt, jelképesen feltörjük :)
Eeegen, ha jól emlékszem, most van 20 fehérjém :) A férjem olasz kétszersült típusú étket kívánt, úgyhogy játszik Ana receptje, meg lehet, hogy a ch&v-féle torta, esetleg más formában (az indexről mentettem egy dédnagymamám diótortája nevűt, az is hasonló). Vagy egy pavlova, de az sajnos túl habcsókos. Kókuszcsókot most nem akarok, pedig az viszi a fehérjét rendesen.
T3v, ajánlanám a sajtlepényeket, rögtön hatot is kilőhetsz velük :) és nagyon finomak. href.hu/x/2n2b
Na, ez már túl régi recept ahhoz, hogy emlékezzek :) bár igaz, nem is néztem be a Hófehérjébe. Remek, remek! Sőőőt, brokkoli van mellé! Épp most írok egy postot, de lehet, hogy közben elhajtok kerekezni, és később fejezem be - szóval a brokkolit kitúrták a fehérjék a fagyasztóból :) Ma hideget akartunk vacsorázni, de még van idő az olvadásra. Ezennel Nemiske, a hős megmentő címet adományozom neked :)
nemisbéka.elpirul.hu :)
nálunk gyakran van créme brulée és eddig mindig pont olyan volt, amilyennek c&v leírta, kellemesen,de nem túl! folyós - sajnos a pisztoly nem maradhat el
megadom az arányokat, próbálkozzatok:
3 dl tejszín
1 dl tej
12 dkg cukor
1 vanília rúd (vagy 1 mk vanília őrlemény, de igazi!)
3 tojás sárga
1 ek keményítő
mindez össze és be a sütőbe, 200°C-on, gőzzel, 15-17 perc (aztán ugye hűtés, cukor, pisztoly)
Igen, igen... A szuperbájos Amelie, aki mindenkinek elrendezi az életét.
A film másik kulináris csúcsa a sültcsirke "rombuszizmát" imádó nagyapa :-)))
Üdv. és gratula a jó izlésért,
/zsoltson
Sziasztok, épp Créme Brulée elkövetésére készülök, előtte viszont igyekszem tájékozódni. Látom, kiterjedt a szakirodalom :)... Én az itt található receptettől kicsit eltérő változatot találtam (az Egy falat Franciaország c. könyvben), ami szerint narancsvirágvíz is kell bele... Ezt hol lehet beszerezni?? (Egyet találtam a neten, de azt elsősorban kozmetikai célokra ajánlják...) Köszi a segítséget előre is, Üdv, Cory Ander
Szia! A Nagycsarnokban az Ázsia boltban tuti van meg a Fény utcai piacnál a fűszerboltban, meg arab fűszereseknél is szokott lenni.
Cory Ander, én múltkor a Körúton láttam, a Híradó mozi és a Wesselényi utca között van egy arab fűszeres. Közelebb van a mozihoz a bolt.
Köszi a válaszokat, most már semmi sem állíthat meg... :)!
Sziasztok! Ez a keleti fűszeres bolt meddig van nyitva és mely napokon?
Bagesz, sajnos nem tudom pontosan. Hétköznap szerintem kb. 10 és 18 között, de ez csak tipp.
Nekem kicsit sárga színű lett, bár az lehet a házi tojástól van.. és kicsit rántottás, pedig kevergettem és a tepsibe forró vizet is tettem, hogy ne legyen nagy a hőkülönbség. Tovább kellett volna keverni?
Fruzsi, az a gyanúm, hogy túl sokáig hőkezelted, amikor már benne volt a tojás és kicsapódott benne. Akkor állandóan keverni kell és nem szabad megvárni, míg forr, csak azt a pontot, amikor már sűrűsödni kezd. Remélem legközelebb jobban sikerül!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Látom, nem bírtál várni, ki kellett próbálni a pisztolyt :)) Én egyszer csináltam ilyen ál-brulée-t: alulra karamellt, rá a krémet, és kihűlés után ki kellett fordítani. Igaziból már nem emlékszem, hogy jó volt-e, lehet, újra kellene sütni egyet. De ez még biztos várat magára, mert ma megint fagyit főztem (az alap ugyanígy készül, de a fehérjét nem tettem bele). Nincs tojásíze?