Már előre örültem az extra 4 napnak, mindenféle tervet kovácsoltam takarításról, selejtezésről és legfőképp persze főzésről (tudom, romantikus elképzeléseim vannak egy hosszú hétvégéről:)). Már napokkal előtte elkezdtem bújni a szakácskönyveket, összeállítani a bevásárlólistát, hogy elegendő élelemről gondoskodjak.
Tovább inspirált az a tény, hogy férjem megvalósította egyik kütyüálmom, és vett egy karamellizálópisztolyt. Illetve pisztolynak nem nevezhető karamellizáló készséget. Az első szárnypróbálgatások során kiderült, hogy én nem merem kezelni ezt a veszélyesnek tűnő szerkezetet, úgyhogy jó uram szórta a lángot helyettem, de ettől eltekintve jól sikerült az első kísérlet. De erről majd később...
A fotókon a főszereplővé avanzsált kellékek láthatók, a receptek a napokban következnek.

Szia! Ez most elég olcsó volt, olyan 2500 Ft körül a dupla X-es barkácsáruházban, van hozzá 5 db palack, így kerül 3500-ba (a palackok olyan 200 Ft körül vannak amúgy, így jön ki a fenti ár a kütyüre). Van még ilyen cuccból (máshol) olyan, amit nem gyufával kell meggyújtani, hanem piezós, öngyújtós, az drágább, aztán van olyan, ami fémnyelű, az még drágább, ez itt a legalapabb. Még valami: ha ugyanitt akartok cicás napvédőt autóba, ami szintén akciós, na azt ne vegyetek, mert nagyon gagyi.
A konyhaablakbólról nemrég írt az origo, összevetve a másik asszonka nevéhez köthető szakácskönyvvel. Tanulságos :)) href.hu/x/2mva
Szia!Én csillagászati árra számítottam de ezen inf. birtokában elmondhatom,h. ez a hónap is jól kezdődik!!:)
Milyen a Lévai-könyv?
Nemiske, a könyvet még nem volt időm behatóan tanulmányozni, főleg a receptekre koncentráltam, a sztorikat még nem olvastam. Első benyomásaim: érdekes műfajegyveleg, szakácskönyv, kalendárium, családi sztorigyűjtemény egyben. Mivel a felépítése az év jeles napjait követi, sok benne a hagyományos recept, a magyaros étel, viszonylag sok hal és vad. A hivatkozása nagyon korrekt, minden recept után forrásmegjelölés, ha nem családi, a könyv végén bibliográfia. Vannak azért nemzetközi konyhás receptek is, de inkább a jól ismertek, sok újat a magunkfajtának nem mond. Azért szemezek néhány recepttel, van pár jó ötlet, pl. aszalt barackos-diós smarni.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Gratula a család új tagjához!Én is vágyom rá!!