A recept t3v „őskomment-termelőtől” származik, ahogy Hedonism nevezte lelkes kommentelőnket.:) Közben egy német oldalon is rábukkantunk, de a magyar verzió a Ráma süteményes könyvéből való. A lényeg, hogy a tészta kekszkészítésre alkalmas, jó vele dolgozni. De ha valaki nem akar kiszúrókkal bíbelődni, az rudat formál a tésztából, és kis korongokat vág le belőle. A süti egyébként ízre engem kicsit a kakaós darálós kekszre emlékeztet.
Hitzingi aprósütemény
Hozzávalók:
25 dkg liszt
2 ek. kakaópor
12,5 dkg cukor
15 dkg margarin
1 csipet só
1 tojás
5 dkg mandula felaprítva
A hozzávalókat a mandula kivételével egy nagy tálba tettem, kézzel szétmorzsoltam, és mikor kezdett már összeállni, hozzáadtam a mandulát is. Egy nagy gombócot formáztam belőle és folpackba tekerve a hűtőbe tettem. A recept szerint egy éjszakát kell a hűtőben pihentetni vagy 2 órát a mélyhűtőben. Én a rendes hűtőben tartottam kb. 4 órán keresztül, utána elkezdtem kinyújtani. Szerintem nem jó, ha túl hideg, könnyebb volt vele dolgozni, amikor már felengedett kicsit. Kinyújtottam kb. 4 mm vékonyra és kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon sütöttem kb. 10 percig. Nekem elég kemény lett, szóval lehet, hogy elég lett volna kevesebb idő is. De ugye a kakaós tészta miatt nem sok jele van, ha már elkészült.
50 darab lett belőle.
Megjegyzés: nekem általában másnap jobban ízlenek a sütik, addigra összeérnek az ízek (ez egyébként mániám). A sajtos keksz is másnap lett az igazi, és ez is.

Nagyon bírom ezt a képet, ahogy ül a madárka a fán. Nagyon jó csapat vagytok Patrikkal, őszinte gratulációim.
50 db, az jó kiadós. Köszönöm neked és t3v őskommentelőnknek is, ki fogom próbálni.
Hihi, látom, a szavazáson is népszerű formák megtalálták a helyüket :)) Biztos másfajta darálós kekszet szoktatok készíteni, mint mi, mert én azt nem különösebben szeretem, ezzel ellentétben.
Valószínűleg tényleg túlsült, az a kekszek halála, ha már ropognak, és beléjük törik a fog. Én akkor veszem ki, amikor megszilárdult, de enged a nyomásnak - talán 12 perc lehet, de egyszerre több tepsi megy be, és kb. 8 mm-1 centi vastagra hagyom. Én mindig dupla adagot sütök, de persze csak azért, hogy egy egész zacskó mandula belemehessen :)
Még eszembe jutott, hogy ehhez be szoktam ruházni: a goldpacknak van hántolt, egyforma csíkokra vágott mandulája (talán darabolt mandula néven fut), na, az szeleteléskor tök jól néz ki (én gyakrabban szelem, mint szaggatom).
Tényleg nagyon rákattantál a kekszekre. De soha rosszabb kattanást és a kép isteni.
Szia!
Ismerem én is ezt a receptet. Könnyen elkészíthető finom sütemény.
Mondjuk én másképp csinálom, mégpedig nem nyújtom ki.
Mielőtt a hűtőbe, vagy a fagyasztóba tenném, kb. 4-5 cm átmérőjű rudakat formálok belőle és alufóliába tekerem.
Miután kellően megkeményedett, kb. fél cm-es szeletekre vágtam, és ezeket a sütikarikákat helyeztem sütőlapra. ( Nem kell nyújtani, szaggatni!) Én 9 perc alatt sütöm ki, egy kicsit lágyabb ugyan, de átsült akkor is, és kihült állapotában omlós kekszé válik.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Hát ez kész... :)))))