Eddig hadilábon álltam a spenóttal. Nem azért, mintha az óvodáskori utálat munkálna bennem, hanem mert fokhagymával ízesítve (ami ugye elég gyakori) émelyítőnek, túl töménynek éreztem az ízét. De mivel férjem nagyon szereti, húsvét alkalmából adtam a növénynek még egy esélyt – és jól tettem. A recept a Brot und Rosen nevű német blogról származik, ott Gründonnerstagra, azaz zöldcsütörtökre készült, és annyira megtetszett, hogy szombaton kipróbáltam. És be kellett látnom, hogy ha nincs a markáns fokhagymaíz, a spenót egy nagyon kellemes, jól kombinálható zöldségnek bizonyul.
Hozzávalók:
2 csirkemellfilé
10 dkg spagetti
2 dl tejszín
10 dkg gorgonzola
2 kisebb vöröshagyma kockára vágva
15 dkg friss spenót
1 tk. sűrített paradicsom
3 paradicsom meghámozva, kockára vágva
só, bors
szerecsendió
olaj/vaj
A csirkemelleket kiklopfoltam, sóztam, borsoztam és kevés olajon megsütöttem őket.
A tejszínt 5 dkg gorgonzolával felmelegítettem, amíg a sajt fel nem olvadt. Sóval, borssal ízesítettem.
Az egyik kockára vágott hagymát kevés olajon üvegesre pirítottam, hozzáadtam a spenótot, sóztam, borsoztam, megszórtam szerecsendióval. A recept nem írta, de egy fél deci fehérbort is löttyintettem rá, és fedő alatt pároltam 5-10 percig, míg a spenótlevelek meg nem puhultak.
Egy tűzálló tálban egymás mellé helyeztem a csirkemelleket, a spenóttal beborítottam őket, majd a maradék 5 dlg gorgonzolát is rájuk morzsoltam, és mentek a sütőbe 180 fokon kb. 10 percre.
Közben a spagettit al dentére főztem, leszűrtem. A másik hagymát is megpároltam kevés olajon, hozzáadtam a paradicsomsűrítményt és a paradicsomokat (én konzervet használtam, aminek a levéből is löttyintettem egy kicsit),ha túl sűrű, pici vizet is adhatunk hozzá. Sóztam, borsoztam, kicsit rotyogtattam, majd beleforgattam a spagettit.
Tálalásnál minden tányérra tettem egy szelet csirkemellet, mellé csorgattam a szószból, és járt mellé egy kupac paradicsomos spagetti is.
Megosztás

nekem a spenót olyan, mint gombóc artúrnak a csoki. : ) gorgonzolával még nem is csináltam, köszi a tippet, kipróbálom!
aglio-s receptem megérkezett?
Jaj, igen, ne haragudj, hogy nem válaszoltam. Köszönöm!
Huh! Ez a spenót, gorgonzola nagy találmány, spagettivel meg különösen imádom. Még csirke nélkül is igazi ínyencség - nekem legalábbis.
Hú, ez nagyon jól hangzik! és milyen gusztán néz ki!!!!
Nekem a spenótos rakott krumpli a kedvencem, főtt krumplikarikák, spenót szerecsendiósan fűszerezve, egymással rétegezve és a tetejére besamel és sajt, majd az egész sütőben megsütve!
És a spenótos lasagne is! Tésztalapok, spenót , túró vagy morzsolt fetasajt és besamel rétegezve, és újfent sütőben!
A legtutibb bulikaja pedig a mirelit spenót kicsit szárazzá párolva, és hidegen vajjal és pici fokhagymával kikeverve piritós kenyéren!
na holnap főzök is valami spenótosaT!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Szia KicsiVú!
Spenótos csirkemellet én is csináltam húsvétkor :), még fotózni is sikerült, posztolni majd talán csütörtökön vagy pénteken, ha túl leszek a csodazh-n. Kicsit máshogy készült mint a tiéd, úgyhogy majd ezt a verziót is ki fogom próbálni, úgyis kaptunk egy nagy adag párolt spenótot anyumtól. :)