Sacher-torta

A hétvégén ünnepeltük húgom születésnapját és az ünnepi menüből elvállaltam a tortasütés megtisztelő feladatát. Nem törtem túl sokáig a fejem, milyen torta is legyen, mert egész családunkról elmondható, hogy inkább a könnyű sütiket részesíti előnyben a masszív vajasakkal szemben, és többen is szeretik a keserűcsokit. Sachert még úgysem sütöttem, annál többször rendelek cukrászdában. Eztán jött az izgalmas kutatómunka, különböző receptváltozatok összevetése. Végül a Kulinária receptje mellett köteleztem el magam, és nem kellett csalódnom. Mindössze annyit furcsálltam, hogy nem kell bele sütőpor (ez egyébként több változatnál így volt). Azóta a neten egyébként rábukkantam egy Delia Smith-féle variánsra is, ő például tesz bele, szóval ez sem szentírás.

A receptváltozatok közös minimuma egyébként az, hogy csokitortáról van szó sárgabarackdzsemmel és csokibevonattal. De az, hogy a dzsem hova kerül, például már nem magától értetődő. A eredeti Sacher-torta megtisztelő címért ugyanis két cég is versengett: a Hotel Sacher és a Demel cukrászat. Végül a Sacher nyert, de a Demel is árulja a magáét, melyben barackdzsem csak a csokibevonat alatt található.

Ha valaki nem akar a sütéssel maga bíbelődni, itt rendelhet eredeti tortát, egy 12 személyest például potom 36 euróért. :)

 

 

 

Hozzávalók:

 

15 dkg étcsokoládé (nálam 60%-os Tibi)

15 dkg puha vaj

10 dkg porcukor

6 tojás

5 dkg kristálycukor

15 dkg liszt

sárgabarackdzsem

 

A mázhoz:

20 dkg étcsoki

20 dkg cukor

 

A 15 dkg étcsokit forró vízfürdőben megolvasztjuk, majd a vajjal habosra keverjük. Apránként belekeverjük a porcukrot és a tojássárgákat. A tojások fehérjét a kristálycukorral nem túl kemény habbá verjük és a sóval elkevert liszttel együtt óvatosan beleforgatjuk a tésztába.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Kivajazunk, kilisztezünk egy 24 cm-es kerek tortaformát. A tésztát beleöntjük, kb. 35 percig sütjük (tűpróba). A formában hagyjuk kihűlni.

A sárgabarackdzsemet felmelegítjük, és megkenjük vele az előzőleg félbevágott torta alsó rétegét, majd ráhelyezzük a felsőt.

A mázhoz a csokit és a cukrot kb. 1,2 dl vízben folymatos keverés mellett felforraljuk, majd tovább kevergetve kis lángon főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Ekkor az öntettel bevonjuk a tortát.

Eredetileg tejszínhabbal és kávéval kínálják.

 

Megjegyzés: nekem rengeteg megmaradt a mázból, szerintem a fele mennyiség is elég. Mondjuk nagy baj nem történt, a maradékot megittuk forró csokinak tejjel higítva.

A sütőpor alkalmazása meggondolandó, kicsit lapos maradt a torta.  

 

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Süti

Címkék

barackdzsem , csokoládé , torta

Komment

Eddig 7 komment érkezett

  1. Mamma:
    2007. 04. 04. 12:17

    Ez izgalmas! Nálunk ez AZ Ünnepi Torta és már 12 éve sütöm. Én is fel akartam már tenni:-)) Kicsit más az enyém, de az eredeti receptúráját úgy sem ismerheti normál halandó!

  2. chilii:
    2007. 04. 04. 13:52

    mi is imádjuk, én a sárgabarack lekvárt nem szoktam melegíteni, csak a rúdmixerrrel egyneműsítem (meg 2 kanál sárgabarack pálinkával :)

  3. szamoca:
    2007. 04. 04. 14:35

    szia, klassz a blogod, gyakran olvaslak teged is. Most, hogy linkelted Delia oldalat, eszembe jutott egy kerdes, a cukorfajtakrol. A golden caster sugar az mit takar pontosan? esetleg hasznos lenne egy osszefoglalo, akar itt a megjegyzeseknel is, az egyes angol megnevezesekkel kapcsolatban (demerara, stb.), remelem valaki tud segiteni. Koszi elore is! szamoca

  4. Zsuzsi:
    2008. 11. 13. 12:24

    Szia!
    jol hangzik a recept, csak a meretekkel van gondom. Nekunk csak 26cm-es formank van, majd beszorzom, de azert felek is picit, tobbszor nem sikerultek az atkalkulalt receptjeim. Hol lehet 24-es format kapni?

  5. Patrik:
    2008. 11. 13. 19:53

    Szia Zsuzsi, 24 cm-es sütőformát pl. itt találsz: href.hu/x/7ews

  6. Krisztasz:
    2009. 03. 27. 22:18

    Szia, kipróbáltam a tortád. Két hét alatt holnap a harmadikat kell süssem... kipróbáltam sütőporral is. Nem kell bele. Megkemyényedik, megszárad hamar tőle a süti, mert levegős lesz. Ez így fincsi ahogy van, jó töményen :o)

  7. kicsivu:
    2009. 03. 29. 9:27

    Krisztasz! Köszi az infót! Örülök a sikernek és a sütőportémát akkor ejtem. Nemrég én is megsütöttem újra és nekünk is nagyon ízlett.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010