Nagy örömmel állapítottam meg, hogy a résztvevők száma körről körre szigorú monoton nő, ugyanis a második forduló 29 résztvevője után most 36 gasztromán küldte el pályaművét, ebből 7 újoncként szerepelt.

Érdekes, de talán nem olyan meglepő, hogy a többség sós falatokban gondolkozott, és holmi alkoholoknak való megágyazást emleget. 🙂 A pályaműveket két részben – külön az édeseket és a sósakat – mutatom be, többnyire a blogok ABC-sorrendje szerint, a könnyebb tájékozódás kedvéért.

Az eredménnyel egyébként személy szerint nagyon elégedett vagyok, a kiírás úgy érzem elérte célját, és a recepteket végigböngészve sok jó ötlettel gazdagodunk, melyek kipróbálására húsvétig még szűk egy hét a rendelkezésünkre áll.

Vegyük hát sorra a díszes társaságot! 🙂

Édességek:

     
  A Bundásalma fiatal, de roppant lelkes blog, melyen „jó ebédhez szól a nóta”. Most éppen Bicska Maxival eszegethetünk gesztenyegolyókat, melyek Pom pom szakszerű utasításai alapján készültek.
     
  A Cseresznyekert is új blog, gazdája, Cseresznye kivis-karamellás minifánkokkal kápráztat el minket. Megküzdött a sikerért, a karamellkészítés mindig veszélyes, erről Lila Füge is tudna mesélni, s hát Cseresznye sem úszta meg ép bőrrel… A hozzávalók listájába mindenesetre vegyük fel az Irixet is. 🙂
     
  Domestic goddessnek, a parti nyimnyam rovat szakavatott szerzőjének nem elég, hogy hibátlan a házi feladata, de még szorgalmi feladattal is készült. Nigella mini cheesecake receptjén kívül megosztja velünk az isteni anyós isteni tormakrémét is, melyet kis sajtkosárkákba csomagolt. 
     
  Hajnal konyhájában kicsit megkésve ugyan, de diókrémes gyümölcsös kosárkák születtek. Muszáj volt bevenni a csapatba, szerelmének ajánló levele ugyanis levett a lábamról. Így summázta a kedves az ízélményt: „képtelenség betelni vele”… 🙂
     
  Pogácsaszakértőnk, Hedonism konyhájában most ígéretes édesség készült, rumosdiós tortlett. Szerintem mostantól nem csak VIII. Henrik kedvence lesz ez a „nagyon gazdag, laktató” falatka. Én legalábbis megszavazok érte jutalmul Anának egy „rackás szélű szaggatót”. 🙂 
     
  A Partizán család megkezdte benyomulását a gasztroszférába. 🙂 Nevezetesen aktív kommentelőnk, PartizánOrsi nevezett be játékunkba testvére blogján. Alkotása nagyon stílszerű, minden húsvéti nyuszi álma: répatorta minimuffin formátumban. 🙂
     
Sós falatok    
     
  Albana előhúsvétot tartott és egy egész húsvéti bőségasztalt varázsolt krumplisalátával, túrókrémtortával, sajttekerccsel és mindehhez még zöldfűszeres zsemléket is sütött. S bár véleménye szerint neki „sehogy sem akar összejönni a svédasztalos vendégvárás”, most lazán összedobott nekünk egy komplett partimenüt.
     
  Anna eszik és etet. 🙂 Most éppen vöröslencsekrémes pirítós került a tányérjára, amely annyira finom lett, hogy maga is megmámorosodott tőle. Higgyünk neki és csináljuk utána!
     
  Le a kalappal Aubergine előtt, egész arzenált vonultatott fel vendégváró finomságokból. Mini-szendvicsektől, sonkatekercsektől, bundázott aszaltszilváktól és húsgolyóktól roskadoznak a tálak, és hogy a legeredetibb momentumot is kiemeljem: a szendvicseket rozé borból készült zselével díszíti. 
     
  Ági eszik, meg sok a dolga, de szerencsére szakított időt a játékunkra is. Ennek eredményeképpen nyuszifészket épített képviselőfánkból és reszelt répából. 
     
  Chez Julie zöldborsos sajtkrémmel töltött kosárkái izgalmas ízélményt ígérnek, s emellett nagyon mutatósak is: Julie kisebb ikebana kompozíciókat rittyentett minden falat fejebúbjára. 
     
  Chilii és csoki kénytelen volt önmérsékletet tanúsítani, és megbarátkozni a falat fogalmával. 🙂 Végül ravasz, hedonista énje csak kiötlötte, hogy lehet majd fél kiló csülköt falatokba rejteni. 🙂 Aki kíváncsi rá, böngéssze a csülkös csigák receptjét. 
     
  Chili és Vanilia a nehezített pályák elszánt versenyzője. Ezúttal újraértelmezte maga számára a feladatot, s elkalandozott a mértani testek világába, hogy ugyanazt a parmezános kekszet többféle változatban készíthesse el. 
     
  A Citromtorta Rioja kitört a kedvünkért a chips-sósmogyi-szotyi aranyháromszögből, és apukája házi kolbászát is szögre akasztva hosszas fejtörés után a falafelre szavazott. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: régi kedvencét készíthette el és felzúghatott új szuper mixere is. 
  A Dalla cucina Mammája, miután elrabolták, no nem az ufók, csak a férje :), húzta-halasztotta posztját. Végül csak hazatért a sípályák lejtőiről, ahol nagyon átfázhatott, mert nem kevesebb, mint 10 óráig járatta utána sütőjét, hogy elkészítse a grissiniket karamellizált olajbogyóval.
  Dibbuk elővette varázserejű kiskanalát és elkészítette vele a kedvünkért vendégváró töltött tojásait. 🙂 Sajnos csak a tojások vendégvárók, a jó Dibbuk húsvétra illegalitásba vonul. 
     
  Dolce vita alkotása elegáns, könnyű, izgalmas étel, ahogy azt tőle megszokhattuk. Ricottával töltött aszalt szilvával készült, noch dazu sonkába tekerve. Mindehhez nem kell más, mint 10 perc, 1 fecskendő, s némi izommunka. 
     
  Domestic Goddess szorgalmi feladatát, a sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkákat jó ura percek alatt tüntette el, egy morzsát sem hagyva bosszús nejének. 🙂 
     
  Az Ecet és olaj gazdasszonya, phzs többünk titkos vágyát sütötte meg azt hiszem, de leginkább Fakanál kaphat a szívéhez, mikor elolvassa a sajtos papucs receptjét. 
     
  Zsu az Egyesek szerint boszorkánykonyhából alakbarát megfontolásokból kénytelen volt a hájas pogácsa ötletét lecserélni egy üdítő, tavaszi tonhalas uborkafalatra. De a masszív pogácsák barátai se keseregjenek, Zsu diétája is véget ér egyszer, és akkor majd lesz háj, minden mennyiségben, a tányéron persze. 🙂 
     
  Fakanál művésznő kis kezei „koordinált finommozgást” végezve alkották meg a pályaművet: az úgynevezett sonkás rolót. Persze az alkotómunka most sem volt zökkenőmentes, ahogy azt már Fakanáltól megszokhattuk, de a kalandokat kiheverve boldogan falatozhatott az egész família. 
     
  Gigi a konyhában először kipakolt a költözködés után, majd nekilátott egy régi családi recept elkészítésének. A kincs, amit megoszt velünk, a sörkifli receptje, amihez ő ugyan nem iszik sört, de ez minket nem gátol abban, hogy gondolatban egy pohár (vagy korsó?) jó hideg nedűvel öblítsük le a finomságot. 🙂 
     
  Zsuzsa, a Ha bolond, ne szedd le virtuóz gombaszakácsa szemet gyönyörködtetőt alkotott kucsmagombás kosárkák pisztáciával és fenyőmaggal néven. A látvány sem utolsó, de a hozzávalókat olvasva az íze sem okozhat csalódást. 
     
  A Húsosfazék Bogármestere meggyógyított sütőjétől megrészegülve húsvéti sonkás-sajtos muffint alkotott, melybe, hogy még nagyobb legyen a meglepetés erdei gombát is csempészett. 
     
  A Kísérleti konyha Beatbullja először nevezett játékunkba, s falatkáit rögtön két változatban is elkészítette. Mindkét esetben parmezántallér az alap, melyre a férfiasabb verzióban kolbászt, tejfölt és avokádót pakolt, míg a lágyabb ízek kedvelőinek grillezett paradicsom dukál. 
     
  A Közös gomba nevű össznépi gombászblogról először vett részt játékunkon Hypogea, aki kucsmagombalázban égve alkotta meg „gombásostojásos” nevezetű töltött tojáskompozícióját. 
     
  Lila Füge konyhájában minden a feje tetejére állt. 🙂 Így születtek meg a gyönyörűséges tarte tatin (értsd: fordítva sütött) falatok. Természetesen lila zöldségeket is hadba állított: ott mosolyognak a tortácskákon a gusztusos padlizsán- és lilahagymaszeletek. 
     
  Kismacs újabb macsfalattal rukkolt elő: csiperkegombás-rokfortos csigákkal csigázza a nagyérdeműt. S akinek ez nem elég, az további töltelékötleteket találhat a macskonyhában, persze szigorúan alakbarát alapokon. 🙂 
     
  Rossa melához hasonlóan (lásd lejjebb) Marmalade-nak sem volt jó hete, s milyen érdekes, ő is spenótos falatokkal vigasztalódott, csak ő nem túróval, hanem fetával töltötte meg a vigaszt nyújtó kis háromszögeket. 
     
  Moes a Narancskonyhából békejobbot nyújtott a leveles tésztának, miután megkóstolta saját pályaművét, a sonkás párnákat. Noha a párnák megmakacsolták magukat és a sütés közben megszűntek párnának lenni, ízükkel kárpótolták Moest a látványért. 🙂 
     
  Új blogot köszönthetünk a Répa, retek, mogyoró személyében, melynek szerzője, Kaisermühlen a K.u K. nosztalgia jegyében él és alkot :). Kétszínű pizzacsigája nemcsak húsvétra kiváló, bármelyik nemzeti ünnepen jól érvényesülhet trikolorja. 
     
  Rossa mela pályaműve kicsit borongós hangulatban született, pedig nincs oka aggodalomra, hiszen két remek receptet is megoszt velünk: az egyik a spenótos-túrós háromszög, míg a húsevőknek csirkemájas palacsintacsigával kedveskedik.
     
  Szindbádék az előző forduló bojkottja után új erőre kaptak és előálltak a szendvics újragondolva ötletével. Ez nem más, mint kenyértésztából tekert csigahegyek minden földi jóval megpakolva. Bevezetésként pedig érdekes eszmefuttatást olvashatunk náluk a finger food mibenlétéről.
     
  Pamina a Tavernából visszatért az alapokhoz, már ami a szendvicskészítést illeti, és húsvéti kenyérfalatkákat alkotott, melyeket válogatott finomságokkal tuningolt magasütötte kenyérből szaggatott. A 2 in 1 kenyér ötlete azért praktikus, mert így nem kell feltétekből rakott szendvicstornyokkal egyensúlyoznunk, és kényelmesen tarthatjuk másik kezünkben a  csordultig telt poharat. 🙂  
     
  Tintaleves a családjában bevezetett villásreggeli után a húsvétot is forradalmasította, konyhájában az evés ismét társasági esemény: sajtos minimuffinokat sütött, melyeket a vendég maga pakolhat meg kedvére tojásos vajjal és lilahagymával. Azt hiszem, mindnyájan szívesen mennénk hozzá vendégségbe. 
     
  Zsófi Krakkóból továbbra is a csirke bűvöletében alkotott és igazi pasis falatkákat kreált. Lehet, hogy nem teljesen húsvéti, de szerintem egy locsoló sem fog panaszkodni, ha piros tojás helyett ropogós Buffalo csirkeszárnyat nyomunk a kezébe, pláne ha kéksajtos mártogatót is tömünk a szájába hozzá. 🙂 
     
  Jómagam egy régi kedves recept alapján sajttekercset készítettem, melyről időközben kiderült, hogy sokak kedvence, s mint a fociról, mindenkinek véleménye (és saját receptváltozata) is van róla. 🙂 
     

Ezennel letészem a lantot, nyugodjék…  :), a következő forduló kihirdetésére pedig ünnepélyesen felkérem Mammát.