Tegnap a friss tavaszi levegő hatására reflexszerűen ébredt fel bennem a friss ízek utáni vágy. Tél végén, tavasz elején mindig jelez a szervezetem és rohamszerűen elkezdek sóvárogni a zöldségek és gyümölcsök után. Úgy indultam el a Sparba, hogy cukkinit fogok venni, azt serpenyőben grillezem és joghurtos salátát csinálok belőle. Persze cukkini nem volt, de leragadtam a joghurtnál, és eszembe jutott ez a feledésbe merült gyors édességrecept. Bedobtam egy félkilós fagyasztott meggyet a kosaramba és lelkesen hazasiettem.
Hozzávalók:
2 pohár natúr joghurt
1 zacskó (45 dkg) fagyasztott magozott meggy (persze lehet frissből is)
fél zacskó kókuszreszelék
1 ek. porcukor
A felengedett meggyet elkeverjük a joghurttal, a kókusszal és a cukorral ízesítjük, botmixerrel kicsit turmixoljuk. Vagy behűtjük, vagy rögtön befaljuk. :) Az én adagommal ez utóbbi történt...
Megosztás
Túl vagyunk a VKF II. fordulóján, és Domesticnek hála nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy kijelöljem a következő összecsapás témáját. Kíváncsi-türelmetlen bloggertársaim nem hagytak sok időt a fejtörésre, óvatosan sürgető kommentekkel jelezték harci lázukat. Nem is csigázom tovább őket, hanem feladom az új leckét.
Tekintve hogy húsvét ünnepe rohamosan közeleg, a locsolók már élesítik kölnis üvegeiket, lassan ideje elgondolkodni, idén mivel tartjuk jól a vendégsereget. Ehhez kíván jó ötleteket adni a téma, melynek adhattam volna a finger food nevet is, de inkább maradok a magyar vendégváró falatok verziónál. Olyan recepteket várok, melyek egy húsvéti büféasztal részét képezhetik. Alkothattok saját finomságokat, de lehet pályázni jól bevált családi receptekkel is. A hagyományos húsvéti alapanyagokhoz nem ragaszkodom, a lényeg, hogy a pályamű kézbe simuló, egy-két harapással eltüntethető legyen.:) Lehet sós vagy édes, crostinitől a pogácsáig bármi, a fantáziátokra van bízva.
Hogy húsvétkor már bevethessük a remélhetőleg sok-sok új ötletet, ezért a pályaműveket és a róluk készült fotót a szokásosnál kicsit korábban, március 30-án, pénteken kell nyilvánosságra hozni. (Ha nagyon muszáj, ez történhet kicsit korábban is.) A recept linkjét, a blog nevét és az étel nevét legkésőbb március 31-én éjfélig küldjétek el a kicsivu@freemail.hu e-mailcímre.
Az összefoglalót igyekszem hétfőre (április 2.) elkészíteni.
Célszemélyek továbbra is: bloggerek és bloggerinák, illetve minden főzőmániás, aki, ha nincs blogja, pályaművét e-mail útján eljuttatja hozzám.
Természetesen "nem vehet részt: fizetett, kereskedelmi célú blog/honlap, cégek".
Mindenkinek jó ötletelést és élvezetes sütés-főzést!
Újabb gyors vacsora, melyet a hűtőben árválkodó méregdrágán vett márványsajt inspirált. Mostanában egyébként azzal szembesültem, hogy sehol nem lehet kapni (legalábbis a környékünkön) magyar (pl. Mizo) márványsajtot, csak külföldit aranyárban. Ezt még a töltelékes kísérletekhez vettem, de végül nem használtam fel. Aztán szombat este a „Gyorsan, valami finomat!” lázában égve dobtam össze ezt a vacsit, melyet a kedvenc gyorséttermem iránti nosztalgia ihletett. Imádtam ugyanis a Wendy’s-t az Oktogonon, és nehezen hevertem ki, hogy kivonult Magyarországról. :-( Főleg brokkolis vagy chilis héjában sült burgonyát ettünk ott a barátnőimmel, esetleg chilis babot. De a hamburgereik is isteniek voltak.
Szóval adózzunk most a Wendy’s emlékének ezzel a recepttel! :)
Hozzávalók:
burgonya (L-es méret)
márványsajt
tejföl
só
frissen őrölt fekete bors
A burgonyákat megmossuk, szárazra töröljük és héjastul alufóliába csomagolva forró sütőbe tesszük. 180 fokon sütjük, amíg meg nem puhul (kb. fél óra). Hústűvel tudjuk ellenőrizni az állagát. Ha megsültek, kicsomagoljuk őket, tálra helyezzük, hosszában középen bevágjuk vagy félbe vágjuk. Picit sózzuk, borsozzuk, tejföllel meglocsoljuk és rámorzsoljuk a márványsajtot.
Megosztás
A konyhai eszközök tekintetében már jobban megoszlanak a vélemények, mint a fűszerek ügyében. A legtöbben minőségi, éles késekről álmodtok (mit mondana erre Freud:)), illetve tágas konyhákról, ami nem meglepő a magyar lakásviszonyok ismeretében. A VFK 1. fordulója is megtette hatását, sokan szeretnétek fagyigépet, és több bloggernek bepárásodik a szeme, ha piros Kitchen Aidet lát...
Továbbá: raclette, fondü, mezzaluna, mandolin, aszalógép (2-2 szavazat)
A mezzalunát vagy elszámoltam, vagy a névváltozatok miatt volt olyan emlékezetes, de valahogy több szavazatra számítottam. Tény, hogy én például elfelejtettem említeni, pedig már fáj rá a fogam egy ideje.
Nem sorolom fel azt a rengeteg mindent, amit csak egyszer említettetek, de azt azért megjegyzem, hogy aki négyzet alakú nem bordázott serpenyőt lát, az riassza Pocblogot!:)
Update: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem... kihagytam Mamma Gaggiaját a számításból!!! Szóval plusz egy szavazat a kávéfőzők javára!
Érdekes receptrejtvényt találtam az egyik német blogon Bibelkuchen néven. A Bibliából kell kikeresgélni a sütihez a hozzávalókat. Gondoltam így húsvét előtt jó ráhangolódás lesz az ünnepre. Annyit nehezítettem, hogy Mózes könyveinek nem a Bibliában található nevét adtam meg. Két szöveghely szerintem nem stimmel, lehet, hogy csak a fordítások térnek el, de ki lehet logikázni, mi hiányozhat. Hamarosan képet is mellékelek, addig is jó fejtörést!
Hozzávalók:
1,5 csésze Deuteronomium 32, 14a
6 darab Jeremiás könyve 17, 11
2 csésze Bírák könyve 14, 18a
4,5 csésze Királyok I. Könyve 5, 2
2 csésze Sámuel I. Könyve 30, 12a
3/4 csésze Pál levele a Korinthusbeliekhez I. 3, 2
2 csésze Náhum próféta könyve 3, 12
1 csésze Számok könyve 17, 23b
1 csipet Leviták könyve 2, 13
3-4 tk. Jeremiás könyve 6, 20
3 tk. sütőpor
A csésze alatt 250 ml-es értendő. A sütési idő kb. 50-60 perc.
A készítésben eligazít a következő szöveghely: Példabeszédek könyve 23, 14a. A kínálásra és fogyasztásra vonatkozóan az alábbiakat tartsd szem előtt: Máté evangéliuma 19, 12d, valamint Lukács evangéliuma 14, 12-14.
Kíváncsi voltam a legnépszerűbb fűszerekre bloggerkörökben, ezért összesítettem annak a 30 embernek a válaszait, akik eddig megválaszolták a kördést. Íme az eredmény, zárójelben megadom a szavazatok számát:
Az Arany Málna-díjat az ánizs kapta, hárman is kiemeltétek, hogy nagyon nem szeretitek.
Vigyázz, kész, főzz!
II. forduló: Titkos töltelékek
Elég hosszú, rögös, pánikrohamokkal szegélyezett út vezetett az alábbi pályaműhöz, mivel az eredeti elképzelésem (réteslapokból tekert kis töltött hengerek) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. A kudarcot követő brainstorming során felelevenedtek bennem a gimnáziumi gasztroélmények, amikor az akkor még létező Korona passage palacsintázóban (Kálvin tér, ma Raiffeisen bank, azt hiszem) tömtük a fejünket a jobbnál jobb óriáspalacsintákkal. Innen jött az ötlet, hogy én is tekerek valamit, de most nem édeset, hanem valami pikáns sósat. A Zsófi-féle fajitaélmény hatására nyúltam megint a tortillához, és töltöttem meg ezzel az indiai ihletésű csirkecurryvel. Tudom, hogy a csapati stílszerűbb lenne, de én most maradtam a jól bevált tortillareceptnél (mondjuk azt, hogy a fusion konyha szellemében). :)

Hozzávalók 4 személyre:
A csirkecurryhez:
1 csirkemellfilé
1,5 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 alma
1 doboz darabolt konzerv ananász
1 marék mazsola
1 pohár tejföl
1 kk. étkezési keményítő
2-3 kk. curry
10 szem koriander
só
őrölt bors
A tortillához:
15 dkg kukoricaliszt
10 dkg finom liszt
fél tk. sütőpor
fél tk. só
30 ml olaj
kb. 1,5 dl langyos víz
Az almát meghámoztam, nagyobb kockákra vágtam. A mazsolát beáztattam az ananász levébe. A vöröshagymát megpucoltam, nagyobb darabokra vágtam, a fokhagymát felaprítottam. A csirkemellet kis kockákra vágtam, sóztam, borsoztam, kevés olajon aranybarnára pirítottam.
Miután kiszedtem a husit a serpenyőből, a visszamaradt olajra dobtam a vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát és lassan megpároltam őket. Utána hozzáadtam az alma- és ananászdarabokat, valamint a mazsolát (a leve nélkül). Fedő alatt megpároltam őket. Mikor már az alma is megpuhult, a husikat is visszapakoltam a serpenyőbe, majd 1 dl ananászlevet elkevertem a keményítővel és azt is hozzákevertem. Fél pohár tejfölt kikevertem a curryvel és a kőmozsárban porrá zúzott korianderrel és azt is hozzáadtam az egyveleghez. Megsóztam, kicsit rotyogtattam együtt az egészet, majd elzártam a lángot.
A tortillához egy keverőtálba szitáltam a kétféle lisztet, hozzáadtam a sót és a sütőport, és az olajjal meg a víz felével a robotgép dagasztófejével kis labdává dolgoztam. Közben folyamatosan adagoltam a vizet. Miután összeállt, még 5 percig tovább kevertem (illetve én kézzel dagasztottam tovább). A tésztát 4 egyenlő részre osztottam, kis korongokat formáltam belőlük és nedves konyharuha alatt 30 percet pihentettem őket. Utána mindegyiket 2-3 mm vastagra nyújtottam és teflon serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem.
A tortillákba 1-1 adag csirkecurryt kanalaztam, tölcsért formáltam belőlük és a tetejükre csepegtettem a maradék tejfölből, melyet előzőleg egy kis curryvel és ananászlével ízesítettem.
Inspiráció: Tom Bridge: A legjobb receptek Csirke c. kötete
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010