Vigyázz, kész, főzz!
III. forduló: Vendégváró falatok
Gimnázium óta gyűjtöm a recepteket. Gondosan kivagdostam őket az újságokból (főleg a Nők lapjából) minden szelektálás nélkül, mondván, ki tudja, milyen ízlésű lesz a férjem, bármire szükség lehet. Ezidőtájt inkább csak sütéssel kísérleteztem, de azért barátnőimmel kipróbáltunk egy-egy főételt is. Ezekből az időkből származik például az ananászos kínai csirke receptem, ami azóta is megőrizte helyét a repertoáromban. És ezekből az időkből őrzöm mintegy tíz éve az alábbi finomság receptjét is, hogy most a III. forduló alkalmából magam is elkészítsem. Köszönet érte Piroska néninek, barátnőm anyukájának, akinél egyszer ettem ilyet, de az villanófényemlékként vésődött az emlékezetembe. :)
Hozzávalók:
40 dkg trappista sajt
30 dkg vaj
30 dkg sonka (pl. pulykasonka, gépsonka stb.)
1 doboz Medve sajt
5 keménytojás
só, fehérbors, mustár, snidling
A sajtot zörgős zacskóban (én sütőzacsit használtam) forró vízbe lógatva fél órán át főzzük. Miután szépen meglágyult, nyújtódeszkán sodrófával téglalap alakúra nyújtjuk. Vigyázat, némi ügyességet igényel a művelet! Gyorsnak kell lenni! Én zacskón keresztül csináltam, de lehet, hogy célszerűbb kivenni nyújtás előtt.
20 dkg vajat, a Medve sajtot, a kockára vágott tojásfehérjét kikeverjük sóval, fehérborssal és az apróra vágott snidlinggel, majd a kinyújtott sajtra kenjük, és a sonkaszeletekkel beterítjük.
Az 5 tojássárgáját villával összetörjük és kikeverjük a maradék vajjal, pici sóval, fehérborssal és mustárral. Az így kapott krémet a sonkára kenjük. Az egészet rétesszerűen a hosszabbik oldalánál szorosan feltekerjük, folpackba csomagoljuk és kihűtjük. Tálaláskor éles késsel keskeny szeletekre vágjuk. Önmagában is nagyon finom, de kenyérre pakolva kiadósabb.
Nem kimondottan fogyókúrás étel, nem is kifejezetten olcsó, viszont isteni íze van, ezért ideális ünnepi falatka.
Megosztás

Nagyon szép! Annyira szemet gyönyörködtető, hogy ilyen sokszínű! Tisztára tavaszi hangulatom kerekedett, hogy nézegettem a képet! Mindig vágytam rá, hogy én is tudjak egyszer ilyet készíteni! Na hát most már - Neked hála - tudni fogok! El is készítem Húsvétra! ;)
Hát ez álomszép :).
Gyönyörű!!!!
Csodaszép és olvasásra nagyon finom, elkészítésére még pár évet kézügyességileg gyakorolok...
De jó, hogy én most nem ezzel készültem :-). Igaz, az enyém picit más, és biztosan nem ilyen szép.
Ha nem a saját szememmel olvasnám, nem hinném el. Mondjuk pont ugyanazt a sajttekercset megcsináltuk mind a ketten, ami még nem volna annyira meglepő,de hogy a te barátnőd anyukája is Piroska, az már durva. Blogomnak is az ő nevét adtam, mert rengeteget tanultam tőle és intelmei villanófényként vésődtek emlékezetembe. Egyszer majd róla is írok egy postot.
:-)) Úgy tűnik, elég népszerű ez a sajttekercs. Nem is csoda, nagyon finom. De ahány blog, annyi változat.
Tényleg gyönyörűen néz ki! Gratulálok hozzá!
Én vegetáriánus vagyok és mindig gondot okoz számomra, hogy a sonkát mivel lehetne helyettesíteni. Tudtok valami tippet adni? Füstölt sajttal esetleg (ennél a haminál)? Köszönöm!
ildi_ko: anyukám készítette már gombával. Megpárolta az apróra vágott gombát hagymával és persze lé nélkül tette bele a sonka helyett. Vegetáriánus vendégünknek nagyon ízlett.
gigi: Köszönöm szépen a tippet, jól hangzik, ki fogom próbálni! :)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Ez nálunk mindig az ünnepi asztalok része (tormás krémmel kiegészülve). Úgy örülök, hogy elkészítetted.