Ahogy ígértem, közzéteszem a hétvégi sütemény receptjét is. Gyors, kevés hozzávalóból készülő sütire volt szükségem, és rövid keresés után a Legjobb receptek sorozat Sütemények című kötetében bukkantam erre a könnyű édességre. Ott mandulás piskóta néven fut, de mivel ez nem klasszikus piskótatészta, ezért átneveztem. A recept egyes mondatain egyébként jót mulattam, mint például az “50 percig sütjük, amíg jól felemelkedik” fordulaton, mivel 17 dkg liszttel készül, valahogy sejtettem, hogy nem lesz több emelet magas, és 50 perc alatt szénné égne. A képen is látszik, hogy nem tört az ég felé, de finom lett. Mondjuk hozzátartozik az igazsághoz, hogy én nem 18 cm, hanem 24 cm átmérőjű formában sütöttem… De az 50 perc akkor is túlzásnak tűnik.

Hozzávalók egy kerek tortaformához:

17 dkg liszt
3 tk. sütőpor
10 dkg vaj
5 dkg barna cukor
2 tojás
4 ek. tej
2 ek. híg méz
5 dkg mandulaforgács

A sziruphoz:
15 g méz
2 ek. citromlé

Kivajazzuk, sütőpapírral béleljük a tortaformánkat. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A vajat, a cukrot, a tejet és a tojásokat, meg a mézet habosra keverjük, hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet.  A tésztát a formába simítjuk, megszórjuk mandulaforgáccsal. Betoljuk a sütőbe és készre sütjük (tűpróba).
Ezalatt a mézet a citromlével egy kis lábosban 5 percig főzzük, a recept szerint “amíg ragacsossá válik”, nálam ez nem következett be, de nem lett baj belőle. A kész sütit azonnal meglocsoljuk a meleg sziruppal.
Kínálás előtt legalább 2 órát hűlni hagyjuk.