A szárított élesztő esete a Fakanállal

Tovább folytatnám az Aubergine által elkezdett leleplezést. A minap ugyanis sokszor ismételt fogadalmam ellenére elcsábultam és vettem egy receptes magazint, nevezetesen a Fakanál márciusi számát. A Kuszkusz édesen-sósan rovat csábított el, egész pontosan a csokitorta kuszkuszból nevezetű sütemény. (Azt ki is fogom próbálni, csak még kitalálom, hogy az amaretto kekszet mivel helyettesítem. Ötleteket szívesen fogadok!)

Lapozgatás közben megakadt a szemem a kiadós reggelik között szereplő  müzlis-almás süteményen, melynek tésztájához a liszthez, cukorhoz stb. hozzáadunk 1 tasak szárított élesztőt, rászórjuk az almát meg a müzlit és már mehet is a sütőbe. Ezen a ponton gondolkodóba estem. Mert ha ez egy kelt tészta, miért gyilkoljuk le rögtön az élesztőgombákat a sütőben, mielőtt kifejtenék áldásos tevékenységüket? Ha pedig kevert tészta (ahogy én gyanítom), minek bele élesztő? A sütőpor ugye sokkal indokoltabb lenne.  Feltételezésem szerint megint fordítási hibáról van szó (mint az Ízvarázs esetén, részletek itt), ami két dolgot bizonyít: a Fakanál külföldi recepteket fordít, ami még bocsánatos bűn lenne, de ami elszomorító, hogy rosszul, és ez a szerkesztőségben senkinek nem szúr szemet...

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Rizsa

Komment

Eddig 9 komment érkezett

  1. Éva:
    2007. 03. 14. 13:32

    Lidlben kapsz amarettós kekszet

  2. kicsivu:
    2007. 03. 14. 15:01

    Köszi!

  3. t3v:
    2007. 03. 14. 20:33

    vagy süssél:
    hcrecipes.blogspot.com/2005/11/amaretti.html
    Nem utolsósorban maradék (fagyasztott) tojásfehérje felhasználása, és kifejezetten jó, talán kicsit édes.

    A fakanál weboldaláról ezt pl. már sütöttem, szintén élesztőt ír, tök értelmetlenül, mert biztos sütőpor kell bele:
    www.fakanal.hu/recept.php?id=994
    nagyon, nagyon finom és laktató.

    Nem írunk ezeknek vmi levelet, hogy lektoráltassák a cuccot egy nyamvadt cukrásszal? Vagy legalább egy háziasszonnyal, aki már látott süteményeket!

  4. kissulak:
    2007. 03. 15. 10:55

    A plussz-ban most olasz hét van, én ott vettem amarettos kekszet.

  5. Mamma:
    2007. 03. 17. 15:26

    Az amarettos keksznél Amaretti-re vagy Cantuccini-re gondoltak? Ha kevés kell (főleg morzsává törve), lehet helyettesíteni, mert nem befolyásolja a végeredményt.

  6. kicsivu:
    2007. 03. 17. 15:30

    A receptben amaretto van, 15 dkg összetörve. A Plusban egyébként kaptam, meg vettem Cantuccinit is, az brutál finom szerintem, akarok majd sütni is. A Cantuccini meg a Biscotti ugyanaz, nem?

  7. Mamma:
    2007. 03. 17. 17:46

    Olyan, hogy amaretto összetörve, sorry, de ez félreírás lehet.
    Akkor lássuk:
    Az amaretto az a híres mandulalikőr (az eredeti az "Amaretto Disaronno), ezt nem lehet törni:-))) Az amarettire gondolhattak, ezt általában többes számban használják. Mint a németben, ott is Kekse van... láttam a német linkjeidet:-)) (És itt lehet az elírás, máérmint az újságban.) Az amaretti egyfajta mandulás csók. Hasonlít a Cantuccini-re, annyiban, hogy mindkettő aprósütemény jellegű, mandulás, de egész más! Igen, a cantuccini eszméletlen finom, szerintem a legolaszabb keksz, a legjobb édes borba tunkolva eszegetni.
    A Biscotti egy gyűjtőnév, azt jelenti, kétszer sütve, ilyenformán a cantuccini is egy biscotti (mert 2x sütik). Húúú, nem bonyolult?
    De mi a francba kell akkor az az amaretto?????

  8. kicsivu:
    2007. 03. 17. 20:23

    Na, most már mindent értek! :) Újabb fekete pont a Fakanál újságnak. Ott olvastam ugyanis, hogy a csokitorta kuszkuszból nevezetű sütihez 15 dkg Amaretto kekszet kell összetörni. Furcsálltam is, hogy amit vettem, azon amaretti felirat áll.

  9. t3v:
    2007. 03. 18. 14:21

    Brühü, az én kommentem kimaradt. Nincs kedvem újraírni, csak a recept miatt:
    hcrecipes.blogspot.com/2005/11/amaretti.html
    Maradék tojásfehérje felhasználására is kiváló, talán kicsit édes.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010