Nemrég vettem egy minimuffinsütőt. Nagyon megéri szerintem, sokkal kiadósabb az eredmény, mint a naggyal. Eddig csak édes muffinokat sütöttem, de már régóta terveztem, hogy egy sósat is kipróbálok. A fantáziámat végül az édesapámtól kapott saját készítésű jóféle házi kolbász indította be. A sütőformához mellékelt papíron találtam is egy Oetker alapreceptet, azt módosítottam kicsit. Az eredmény nekem annyira bejött, hogy vissza kellett fognom magam, nehogy elegyem a vendégek elől.:)
Hozzávalók:
10 dkg finomliszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
2,5 tk. sütőpor
10 dkg kolbász
1 tojás
75 ml étolaj
250 ml natúr joghurt
1/2 tk. só
1/2 tk. oreganó
1/2 tk. pirospaprika
frissen őrölt bors, cayenne bors ízlés szerint
A kolbászt apró kockákra vágjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, belekeverjük a fűszereket és a sütőport. Habverővel összekeverjük a nedves hozzávalókat (tojás, olaj, joghurt), fokozatosan hozzáaadjuk a szárazakat (fűszeres liszt). Végül a tésztamasszába forgatjuk a kolbászdarabkákat.
A muffinsütő mélyedéseibe papírformákat rakosgatunk és kávéskanál segítségével megtöltjük őket a tésztával. Előmelegített sütőben 160 fokon kb. 20 percig sütjük. Miután kihűlt, egy tálra rendezzük a sütiket.
Tapasztalat: A papírba eléggé beleragadt a tészta, így volt némi veszteség. Egyre már nem jutott papír, azt csak úgy beletöltöttem a lyukba, az nem ragadt bele. :)
Én annyi cayenne-t tettem bele, hogy csípős legyen, de ez ízlés dolga...
Megosztás

húúúú de jó a blogod...
Szi kicsiVú!
Kipróbáltam a receptedet, és utólagos engedélyeddel feltettem a blogomba! :)
Szerinted miért néz ki másképp az enyém, mint a tiéd? Pedig mindent a leírtak szerint csináltam.
Szerintem nem sokban különböznek, a formák miatt talán egy picit. De a tiéd is rendben van szerintem!:) Remélem ízlett!
Igen, ízlett! :) A tiéd viszont olyan puhának és könnyednek néz ki, az enyém meg elég tömör lett és kívül kemény! De ettől függetlenül finom volt!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Pont tegnap vettem egy minimuffinsütőt! A papírformát viszont nagyon drágálltam bele, azt nem vettem, így örülök, hogy az írod, anélkül nem ragadt bele :).