Ez a leves is régóta része a családi repertoárnak, eredetét már homály fedi. Nagyon egyszerű, gyors étel, melynek jellegét a füstölt sajt és a levesbetétként működő pirított gomba adja meg.

Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg burgonya
5 dkg vaj
4 nagy fej gomba
1 húsleveskocka (vagy Vegeta)
1 ek. liszt
5 dkg reszelt füstölt sajt
1 dl tejszín
8 dl víz (pl. a burgonya főzővize)
só, őrölt bors
A megtisztított, kockára vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük. Utána leöntjük a levét (később jó lesz, tegyük félre), hozzáadjuk a vajat, a reszelt sajtot és a tejszínt. Botmixerrel turmixoljuk, belekeverjük a lisztet, majd folytonos keverés mellett hozzáöntjük a főzőlevet, amit ízesítettünk a húsleveskockával vagy Vegetával. 10 percig főzzük, sózzuk, borsozzuk.
Ezzel a leves elkészült. Már csak a levesbetéthez kell a gombát megtisztítanunk, vékony szeletkékre vágnunk és nagyon kevés olajon teflon serpenyőben megpirítanunk. Fontos, hogy egy rétegben rakjuk a serpenyőbe, különben nem pirul, hanem megfő.
Tálaláskor kis edénykében a leves mellé tesszük a gombát, mindenki szórhat a levesébe. Nem lehet belőle eleget csinálni.
Megosztás
Hasonlóan Fakanálhoz, engem is Chili és Vanilia posztjai löktek-taszítottak az édesburgonyák közé. Végül hétvégén az Auchanban sikerült levadászni két Barba papa-szerű példányt.
Korábban is hallottam már erről a zöldségről, főleg kedvenc sorozatomban, a Jóbarátokban. Ott ugyanis a Hálaadás napi epizódok egyik izgalmasnak tűnő mellékszereplője volt. Hasonlóan beindította a fantáziámat anno a sorozatban sokat emlegetett quiche, lasagne és a Rachel által elég egyéni módon elkészített trifle is ("Ennek lábíze van!").
Az alábbi recept Chilitől származik, és abszolút bevált. Egyetértek vele, sütőtökkel is készíthető, biztos a siker.

Hozzávalók 2 személyre:
2 nagy édesburgonya
4 vörös- vagy lilahagyma (én vegyesen tettem mindkettőből)
10-12 gerezd fokhagyma héjastul
kakukkfű
olívaolaj
só, bors
5 dkg feta a tetejére
Az édesburgonyát meghámoztam, majd egyforma kockákra vágtam. Összeforgattam az olívaolajjal, alufóliával bélelt tepsire borítottam. Fontos, hogy csak egy rétegben legyen benne zöldség, különben sosem sül meg. Megsóztam, borsoztam, megszórtam kakukkfűvel (még jobb a friss). Rászórtam a fokhagymákat héjastul és a kisebb gerezdekre vágott egyéb hagymákat. 220 fokon, előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt kész. Tálaláskor megszórtam morzsolt fetával. Isteni!
Megosztás
Több ismerősömtől hallottam mostanában, hogy nem szereti a sajtos tésztát. Aztán amikor pontosítottuk, mit ért alatta, kiderült, hogy főtt tésztát reszelt sajttal. Nem hagyott nyugodni a dolog, utánanéztem a szakirodalomban is. Meglepően tapasztaltam, hogy Horváth Ilonka néni sem cifrázza nagyon a dolgot, a kifőtt tésztát meleg zsiradékra szedi és tálaláskor meghinti sajttal. Polcz Alaine is hasonlóképpen jár el, csak ő kever a tésztához 1-2 kanál tejfölt. Ezek után talán újat hozhat, ha megosztom, a mi családunk hogy készíti ezt a gyors és egyszerű tésztaételt.
Hozzávalók 4 személyre:
25-30 dkg széles metélt
lángolt kolbász (a lényeg, hogy ne legyen szikkadt, száraz)
2 pohár tejföl
reszelt sajt (lehet például trappista és füstölt vegyesen)
só
A kolbászt vékony karikákra vágjuk, a karikákat negyedeljük. A kolbászdarabkákat pici olajon teflon serpenyőben takaréklángon, folyamatosan kevergetve megpirítjuk, zsírjukat kisütjük. Hozzákeverjük a tejfölt, sózzuk, kicsit rotyogtatjuk és ebbe keverjük bele a kifőtt tésztát. Tálaláskor reszelt sajttal megszórjuk. Ne sajnáljuk a kolbászt, mert minél több van benne, annál finomabb.
Megosztás
A karácsonyi menütervezés közepette férjem azzal állt elő, hogy ő keksztekercset szeretne enni. Hosszas barkochba-játék után kiderítettük, hogy amire gondol, az valójában nem tekercs, hanem rúd, de valóban háztartási kekszből készül, és a 80-as évek vendégségeinek egyik sztárja volt, NDK-s kistestvére a Kalter Hund. Átböngésztem a Pom pom gyerekszakácskönyvétől a Kétbalkezes kamaszlányok kézikönyvén át mindent, de mindenhol csak a kókuszgolyó és a kókusztekercs szerepelt. Végül a gugli segített, találtunk egy kekszes őzgerinc nevezetű formációt. Szilveszter után a boltban sikerült még elcsípnem a két utolsó zacskó kekszet, így az új évet „keksztekerccsel” köszöntöttük. Azóta ez már a remake, mert annyira ízlett, hogy ismételni kellett. Íze egyébként a Sportszeletéhez hasonlít (a rum miatt), aki azt szereti, annak ez is tuti bejön.
Hozzávalók:
2 dl víz
25 dkg porcukor
5 dkg cukrozatlan kakaópor
25 dkg margarin
reszelt citrom- vagy narancshéj (elhagyható)
fél dl rum
25 dkg apróra tört háztartási keksz
25 dkg darált háztartási keksz
Elkészítése nagyon egyszerű. A keksz kivételével minden hozzávalót felteszünk főni. 5 perc főzés után belekeverjük a kekszeket, jól elkeverjük, majd folpack-kal kibélelt őzgerincformába öntjük. Kihűlés után 2 órára a hűtőbe, vagy fél órára a mélyhűtőbe tesszük.
Megosztás
Ez az eredetileg libanoni saláta sokféle változatban létezik. Én nagyjából tartom magam a klasszikus alkotóelemekhez, úgymint paradicsom, hagyma, petrezselyem, menta, citromlé. Bulgur helyett viszont eddig kuszkuszt használtam, legújabb felfedezésem pedig a hántolt bioköles. Kíváncsiságból vettem egy zacskóval az Intersparban, és amikor nem volt otthon kuszkuszom, bevetettem. Az eredmény teljesen kielégítő volt, állagban, ízben szerintem nem sokban különböznek. Akkor lettem igazán lelkes, mikor kicsit utánaolvastam, mit is lehet tudni erről a gabonáról. Kiderült, hogy tápanyagok szempontjából a legértékesebb gabonafajta, mert a legtöbb fehérjét tartalmazza, ezenkívül sok vas és kalcium van benne, ráadásul gluténmentes. (Bővebben itt olvashatsz róla.)
Hozzávalók:
20 dkg hántolt bioköles (helyette kuszkusz vagy bulgur)
3-4 nagy paradicsom
2-3 lilahagyma
egy nagy csokor petrezselyem
egy marék mentalevél
1 citrom leve
1 ek. vaj
kb. fél pohár joghurt (elhagyható)
só
kevés cayenne bors
A kölest sós, forró vízben megfőzöm (hamar elkészül). Miután kész, egy evőkanál vajat szoktam belekeverni.
A paradicsomot én nem szoktam kimagozni, ahogy az eredeti recept írja, egyszerűen kis kockákra vágom. Ugyanígy felaprítom a hagymát és a fűszernövényeket. Egy nagy tálban összekeverem őket, hozzáadom a főtt kölest, sózom, megszórom cayenne borssal, meglocsolom citromlével, jól elkeverem az egészet.
Az eredeti recepttől eltérően én egy kis natúr joghurtot is bele szoktam keverni, de ez ízlés dolga. A kész salátát néhány órára behűtöm.
Megosztás
Vigyázz, kész, főzz! azaz Magyar Gasztroblogok Virtuális Tematikus Rendezvénye
I. forduló: Kalóriaszegény gourmet desszert
Nem kis fejtörést okozott az első kategória, mert nem vagyok nagy híve a „nagy tányéron kis semmi” típusú édességeknek. Leginkább a masszív csokis, gyümölcsös vagy magos házi sütiket szeretem, de ezekkel nyilván nem indulhattam. Hosszas ötletelés után egy egyszerű, de mutatós kompozíció mellett döntöttem, amely csak nagyon kevés cukrot, illetve mézet tartalmaz, a joghurt miatt kellemesen savanykás, és az ananásznak köszönhetően még azzal is áltathatjuk magunkat, hogy zsírégető hatású. Végül annyira ízlett az eredmény, hogy megdőlni látszanak a fent említett előítéleteim. Erre is jó ez a nemverseny...
Hozzávalók 4 személyre
1 ananász
4 érett kivi
1 nagy csokor menta
8 tk. kristálycukor
9 pohár natúr joghurt
4 tk. méz
Azzal kezdem, hogy a joghurtot egy tiszta konyharuhával bélelt szűrőbe teszem és hagyom, hogy a víztartalma lecsöpögjön és finom krémes állagú legyen. Utána megtisztítom és feldarabolom az ananászt (kis kockákra), a cukrot és a mentát egy mozsárban összetöröm, -dörgölöm, hogy a cukor zöldre színeződjön és illatozni kezdjen, és az ananásszal összeforgatom. A kiviket botmixerrel turmixolom, mézzel édesítem. Ha mindez kész, már csak négy szép poharat kell elővenni, és ananász, joghurt, ananász, joghurt, kiviszósz sorrendben az alkatrészeket rétegezni. Nagyon finom, üdítő desszert.
Megosztás
A 80-as években csak gombás pirítós néven futott volna, de most trendin gombás bruschettának (ejtsd: bruszkettá) hívjuk. A lényeg ugyanaz, pirítósra mindenféle párolt vagy friss zöldséget pakolunk, jelen esetben gombát, gazdagon fűszerezzük és élvezettel elmajszoljuk. A variációknak csak a képzelet szab határt, én most ezt mixeltem a rendelkezésemre álló alapanyagokból.
Hozzávalók 2 –3 szelet kenyérhez:
25 dkg gomba
1 lilahagyma
4 szárított paradicsom
só, bors
bazsalikom
kakukkfű
1 löttyintés balzsamecet
Az apróra vágott hagymát olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a kis szeletekre vágott gombát, megpároljuk, szárított paradicsomdarabkákkal gazdagítjuk, ízlés szerint fűszerezzük és egy kis balzsamecetet löttyintünk rá. Mennyei, fűszeres-illatos vacsora és ráadásul gyors is!
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010