Imádok sütni. Imádom a zöldségeket. Következésképpen szívesen készítek zöldséges süteményeket. Nagy rajongója vagyok például a répatortának, és burgonyatortát is sütöttem már többfélét. Ez lett a kedvencem, azt hiszem a szerecsendió miatt. Az eredeti receptben fenyőmag szerepel, de most a karácsonyról maradt mandulaforgács-készletemet apasztottam inkább. A szerecsendió helyett egyébként el tudnék képzelni gyömbért, vagy narancs-fahéj párosítást is, de én maradtam az eredetinél.
A Sütemények enciklopédiájában, ahonnan a recept származik még olyan további izgalmak várnak, mint céklatorta és cukkinitorta, sőt a Váncza-könyvben még babtortát is találtam, de ezekről majd máskor...
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
45 dkg burgonya
4 dkg liszt
4 tojás
14 dkg cukor
12 dkg vaj
8 dkg mazsola
5 dkg mandulaforgács
1 ek. reszelt citromhéj
1 tk. őrölt szerecsendió
1 tk. mandulaaroma
porcukor a tetejére
A krumplit héjában sós vízben megfőzzük, még forrón megpucoljuk, krumplinyomóval összetörjük. Összekeverjük a liszttel és 15 percig pihentetjük.
Géppel habosra keverjük a puha vajat a cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, végül hozzákeverjük a krumplit és a többi fűszert és ízesítőt. A tojásfehérjékből kemény habot verünk és óvatosan a tésztába forgatjuk.
Sütőpapírral bélelt és kivajazott kerek tortaformában, előmelegített sütőben 170 fokon (légkeverésesben kisebb fokozaton) 35-45 percig sütjük. 15 percig hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk a formából, tetejét porcukorral meghintjük.
A Sütemények enciklopédiája receptje alapján
Megosztás

Köszi! Örülök, hogy tetszik!
Ajánlom ezt az oldalt...sőt a véleményedet is várom...kicsi vú..:-D
www.olaszreceptek.com
Üdv: Gábor
Szia Gábor! Köszi, megnézem majd alaposabban. Sok sikert hozzá!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Szia! nemrég találtam Rád! Nagyon jók a receptek és a fotók is igényesek, köszi. Rendszeresen foglak olvasni.